Amit a befektetőnek tudnia kell (prognózis december végére)

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

A hét meghatározó eseménye az MNB Monetáris Tanácsának 50 bázispontos csökkentése volt. Bár az elemzők és a piaci szereplők várakozásával teljes mértékben megegyező volt a monetáris lazítás mértéke, a piaci reakciók tekintetében már nem voltak ennyire egységesek az álláspontok.

Egyes elemzők a hozamok emelkedésétől és ezzel együtt forint árfolyamának megingásától tartottak, de ez nem következett be, mivel a kereskedők beszámolói szerint a befektetők többsége – élen a külföldiekkel – ebben az évben már nem változtat a pozícióin. Ennek megfelelően a forint piacon meglehetősen alacsony forgalom mellett kereskedtek a hazai fizetőeszközre.

Így nem meglepő, hogy messzemenő következtetéseket nem vontak le az elemzők sem, de azt elmondhatjuk, hogy a pánikreakció elmaradása azt jelenti, hogy a kötvénypiaci eladások csak későbbi időpontban jelenthetnek problémát a befektetők számára.

Elemzői vélemények szerint a 2005 március végén közölt államháztartási hiány negyedik negyedéves adata, így az idei évre vonatkozóan áttekintést nyerhetnek a befektetők a valós makrogazdasági folyamatokra. Az elemzők egyöntetűen gyenge adatra számítanak, ami ebben az időszakban okozhat megtorpanást a hozamcsökkenés tendenciájában.

Ez akkor következhet be, ha az addig eltelő három hónapban az alapkamat mértéke – ezzel együtt a kötvénypiaci hozamok – 100-150 bázisponttal csökken, mivel így a kamatfelár szűkülése a továbbiakban már nem indokolható a gazdaság pozitív tendenciáival. Ezt tovább erősítheti a jövő évi feszített költségvetés, illetve az, hogy ezt a feszített tervet már ez első hónapokban sem sikerül maradéktalanul teljesíteni.

De ma még nem érkezett el az ideje annak, hogy a piac megtorpanásától kelljen tartanunk, hiszen a piaci tendenciák alapján további lendület várható a hozamok csökkenése irányában. Ez abból is látható, hogy a kamatvágás időpontja előtt már 90-100 bázispontos csökkentés volt beárazva, ennek ellenére az ennél kisebb kamatvágás hatására sem korrigáltak az emelkedés irányába a hozamok.

Arra számítunk, hogy 2005 első negyedévében további 100-150 bázispontos kamatvágás lehetséges, ezzel megegyező mértékben csökkenhetnek az kötvények hozamai is, de a decemberben tapasztalható dinamika alább hagy, fokozatosan konszolidálódik a piac. A kibővített Monetáris Tanács várhatóan nem fog a kamatcsökkentési periódusban más döntéseket hozni, mint a jelenlegi, még a régi Jegybanktörvény hatálya alapján működő grémium. Viszont akkor amikor a hozamok emelkednek és a forint gyengülése miatt kamatemelésre lenne szükség az erős forint inflációcsökkentő hatása miatt, már az MT viselkedése, várhatóan kevésbé fog gyors, illetve nagy mértékű kamatemeléseket végrehajtani.

A körülmények

Még múlt heti adat, de áthúzódó hatása még ma is hat, ezért említendő, hogy az Ifo index decemberi adata a várakozásokat jelentősen meghaladva április óta a legmagasabb szintre emelkedett. Az adat a német üzleti bizalom mérésére hivatott. Hatására ismét erősödni kezdett az euró nemzetközi piacokon, mivel a bizalmi index emelkedése azt mutatja, hogy az európai vállalatok alkalmazkodnak az erős euró miatt kedvezőtlenebbé váló exportkörnyezethez.
Amíg a távol-keleti konjunktúra tart és az erős euró csökkenti a magas olajárak inflációgerjesztő hatását, várhatóan továbbra is megmarad az erősödő eurótrend. Ami csökkentheti az erősödés ütemét, az a tény, hogy ma már a FED alapkamata meghaladja az ECB alapkamatát és várhatóan a következő kamatemelések hatására tovább fog nőni a különbség.

Amiért fontos volt említeni a fentebbi körülményeket az az, hogy ennek hatása hazánkban is megmutatkozott, mivel az erős euró közvetetten befolyásolja az infláció szintjét, illetve a gazdasági kilátásokra is meghatározó lehet, mivel a fő felvevőpiacnak számító eurózóna növekedési ütemétől a hazai export, ezen keresztül padig a GDP növekedés üteme is erősen függ.
Mivel az elemzők és a piaci szereplők többsége már a jövő évi folyamatok várható alakulásán gondolkodik, befektetési döntéseinket is ezen az idősíkon kell meghoznunk.
















Mint az előző héten ajánlásunkban említettük a hozamgörbe csökkenő irányú elmozdulása együtt járt a hozamgörbe vízszintes irányba történő elmozdulásával, így a 3-6 hónapos szegmensben volt a legnagyobb hozamcsökkenés. A továbbiakban azt várjuk, hogy a tendencia folytatódik, így ma az 1-3 éves szegmenst ajánljuk vételre. Azért gondoljuk, hogy itt érdemes további vételekben gondolkodni, mert ezeken a futamidőkön hasonló hozamcsökkenés nagyobb nyereséget jelenthet, mint a rövidebb távokon, a nagyobb futamidő okozta nagyobb árfolyamváltozás miatt. A többi futamidő tekintetében is várható, hogy tovább csökkennek a hozamok, de itt a nyereség mértéke alacsonyabb lehet, ezért ma itt tartást javaslunk.

Ajánlásunkhoz tartozik az a nem elhanyagolható kitétel, hogy befektetési időhorizontként éppen a várható esetleges korrekció miatt három hónap, így a lejárat előtt még várhatóan el kell adni ezeket az állampapírokat, hogy a nyereség mértéke az átlagot meghaladó szintet érjen el. A forint árfolyama, mint azt már említettük, különösebb megrázkódtatás nélkül élte meg a kamatcsökkentést. Nem volt nagyobb ingadozás, de ez nem a kiegyensúlyozott piacnak, hanem inkább az alacsony forgalomnak volt köszönhető.

A továbbiakban 2004-ben már nem várunk jelentősebb elmozdulást, 243-248-as szintek között mozoghat a forint euróval szembeni jegyzése, míg a dollár ellenében további enyhe erősödésre számítunk.
















Látható, hogy az utóbbi időben sávkereskedés alakult ki a devizák tekintetében, a jövőre nézve annyit mondhatunk, hogy az idén még maradnak ezek a sávok, viszont a 2005-ös év alsó negyedében további dollár és forint gyengülést várunk.

















A BÉT élete a megszokott kerékvágásban ment a héten is. kissé csillapodott az emelkedés, de alapvetően nem lépett ki az index az emelkedő csatornából, így a továbbiakban is lehetnek még történelmi csúcsok a tőzsde életében. A forgalom tovább csökkent. Itt is érezhető az év végi uborkaszezon hatása, ezért ma nem elemezhető olyan biztonsággal az árak várható alakulása, de az összkép változatlansága okán feltételezzük, hogy a hosszabb távú trendek folytatódnak.

A részvényeket tartásra tudjuk ajánlani, mivel az év végén esetleg a professzionális befektetők árbeállításai kiugrást hozhatnak, de az év egészét tekintve az emelkedés mértéke nem ad erre okot, így nem várunk jelentős változást. A nemzetközi események közül ismét a Yukos, illetve fő termelő egységének elárverezése kapta legnagyobb nyilvánosságot. A USA bíróságon csődvédelmet kérő Yukos termelő egységét a becsült eszközérték mintegy feléért egy eddig ismeretlen vevő jogosult megvenni. A történet szövevényes részeit nem érintve csak ennyit tartunk fontosnak megjegyezni, hogy ez a fejlemény ismét a jogbiztonság hiányára hívja fel a figyelmet Oroszország vonatkozásában. Ennek okán ma az orosz eszközök eladását javasoljuk.

Ajánlások:

- Állampapír piac:

állampapírok: 0-1, 5-15 évtartás, 2-3 év: vétel

- Vállalati kötvények:

eladás

- Nemzetközi részvénypiac:

EU részvények tartása, USA részvények tartása, Orosz részvények eladása

- Hazai részvénypiac:

BÉT részvények: - tartás:

- Befektetési alapok:

ingatlan alapok