A versenyhatóság állításai szerint több terméknél, így akkumulátoros csavarhúzóknál, fúróknál és különféle tapétáknál is manipulációra bukkant, azaz a termékek árát az akciót megelőzően megemelték, hogy a reklámkampány keretében aztán újra leszállíthassák – írja a Der Spiegel német magazin online kiadása. Ez viszont a német versenytörvény értelmében tilos, nem megengedett ugyanis árkedvezménnyel hirdetni olyan esetben, amikor nincs tényleges diszkont, vagy az nem jelentős.
„A fogyasztók megtévesztésének különösen súlyos esetével van dolgunk” – kommentált Reiner Münker, a versenyhivatal illetékese, közölve azt is, hogy a hatóság bírósági úton leállíttatta a Praktiker akcióját. Münker szerint az eset alkalmas arra, hogy a vásárlók végleg elveszítsék az akciókba és árengedményekbe vetett bizalmukat.
A Praktiker képviselője ugyanakkor alaptalannak nevezte a vádat. Mint fogalmazott, csupán annyi történt, hogy a cég az inkriminált három termék árát az akció idejére, ideiglenesen leszállította, majd annak végeztével újra felemelte. „Ez teljességgel megszokott a kiskereskedelemben” – fogalmazott.
A Praktiker folytatni kívánja az eredetileg január 22-ig meghirdetett akciót, ezért leszállította a kifogásolt termékek árát. Közölte azt is, hogy jogi ellenlépéseket tervez.
Nem ez egyébként az első olyan eset, amikor egy német kiskereskedelmi láncot ármanipulációval vádolnak. Két hete a Media Markt elektronikai áruházlánc került kritikai pergőtűz alá azt követően, hogy fogyasztóvédők megvádolták, hogy a „visszafizetjük az áfát” akciója során a cég egyes egységeinél előzetesen átárazták az akciós termékeket.