A 10 és 17 év közötti brit fiatalok évente átlagosan 775 fontos „jövedelmmel” rendelkeznek, amelynek közel egyharmadát kapják a szülőktől anyagi támogatásként, illetve zsebpénzként.
A második helyen a svéd fiatalok állnak 697 fontos éves elköltenivalóval, majd 575 fonttal a holland és 442 fonttal a francia tinédzserek következnek. Az olasz és spanyol társaik azonban már csak kevesebb, mint feleannyi (341 és 310 font) pénz felett rendelkezhetnek évente, mint a britek – teszi hozzá a felmérés.
A legtöbbet kozmetikumokra, üdítőitalokra és élelmiszerre költenek a tinédzserek. Európai társaikhoz viszonyítva a brit lányok sokkal többet költenek például a smikjükre, azért a Datamonitor szerint a jövőben a kozmetikai ipar számára ők lehetnek a legfontosabb vásárlói célcsoport, annál is inkább, mert szívesen kísérleteznek új márkákkal és termékekkel.