A felügyelet a Groupama Biztosító Rt.-nél lefolytatott célvizsgálat során megállapította, hogy a társaság nem tájékoztatta a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó Nyilvántartó és Választási Hivatalát, illetve a megszűnő szerződések üzembentartóit a szerződés megszűnéséről. A csekkeket nem az előírt határidőben küldte ki ügyfeleinek, s nem rendelkezik a panaszügyek kezelésére megfelelő nyilvántartási rendszerrel.
A PSZÁF a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítássokkal kapcsolatos jogszabálysértések miatt 2003 októberében 7 millió forint, 2004 júliusában 1 millió forint bírsággal sújtotta az akkor még Európa Biztosító néven működő céget. Tavaly júniusban a PSZÁF határozatában megállapította, hogy a társaságnál pénzügyi szükséghelyzet áll fenn - a biztosító szavatoló tőkéje nem éri el a törvényben előírt minimumot - s kötelezte a tulajdonost a tőkehelyzet rendezésére. A Groupama Rt. tőkéjét 2004. június 22-én 1,8 milliárd forinttal megemelte 100 százalékos tulajdonosa, a francia Groupama csoport.