Rumsfeld helyettese lehet a Világbank elnöke

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
eurohirek.hu
Tetszett a cikk?

Paul Wolfowitz amerikai védelmi miniszter-helyettes vezeti azt a rövid listát, amelyről kiválasztják a Világbank jelenlegi elnökének, James Wolfensohnnak az utódát.

A volt indonéz nagykövet az iraki háború egyik fő szellemi irányítójaként híresült el, így jelölése valószínűleg megosztja majd a nemzetközi politikai közvéleményt. Sőt, vélhetően többen megkérdőjelezik magát a folyamatot is, ahogyan a Világbank elnökét választják.

Az amerikai listán szerepel még Randall Tobias, az Eli Lilly gyógyszergyár és az AIDS-kutatás vezetője. Előzetes jelölt John Taylor, az amerikai pénzügyminisztérium nemzetközi ügyekért felelős vezetője, és Peter McPherson, a Michigan State University elnöke, de őket a sajtó nem tartja igazán esélyesnek.

A Világbank és Nemzetközi Valutaalap vezetését a szervezet részvényesei választják meg. A kialakult szokás szerint az USA és Európa megosztozik a legfontosabb tisztségeken: amerikai vezeti a bankot és európai az alapot.

Korábban már megesett, hogy az amerikaiak vétót emeltek, amikor európaiak támogatta jelölt került volna a valutaalap élére. Ugyanakkor szakértők szerint a fejlődő országokra is oda kell figyelni, képviselőik már jelezték, hogy beleszólást szeretnének a személyzeti döntésekbe, a jelöltek kiválasztásába.