Az agrármegállapodás jelenlegi formáját elutasító szervezetek Pest megye több településéből 50-150 traktorral állnak demonstrációs készültségben az országos demonstráció március 13-i befejezése óta - közölte Sákán Antal, a Magföm legnagyobb szervezeteként számon tartott Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke.
"A megállapodáshoz nem csatlakozott gazdák a Magföm szombati egyeztető gyűlésének döntése szerint nem egy nagy demonstrációra összpontosítanak, hanem több tiltakozó megmozdulással igyekeznek kikényszeríteni követeléseiket" - mondta Sákán Antal.
Amennyiben a főváros bevezető útjára tervezett demonstráció eredménytelennek bizonyul, akkor következő lépésben már négy útra vonulnak ki a gazdák. Ha ez sem vezet sikerre, akkor a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium elé hajtanak a traktorok, legvégső esetben pedig állatszállító és trágyaszippantó gépekkel is felvonulnak az elégedetlen gazdák - közölte az elnök.
Sákán szerint a Sertésszövetség számára akkor válik elfogadhatóvá a kormány és a gazdák közötti megállapodás, ha a jövő évi állatjóléti támogatások 6 milliárd forintos úgynevezett faktorálási keretét az FVM úgy fizeti ki a gazdáknak majd év elején, hogy nem a gazdák, hanem az állam vállalja a hitelként felvett összeg kamatterheit. A már tavaly is alkalmazott faktorálási gyakorlat azt jelenti, hogy az utófinanszírozott európai uniós támogatások egy részét az állam hitelekből előre kifizeti.
"A megállapodás elfogadásának feltétele az is, hogy az állategészségügyi, vizsgálati, szállítási és egyéb állattenyésztéshez kötődő hatósági díjat a tárca ne emelje, hanem éppenhogy legalább 50 százalékkal csökkentse" - magyarázta Sákán Antal.
Az elnök nem tért ki arra, hogy a Magföm többi szervezete konkrétan milyen feltételek teljesülése esetén írná alá az agrár-megállapodást.