A csőd széléről a piac élére

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Steve Jobs már-már mániákusan őrzi üzleti titkait. A piaci trendek és az Apple manőverei alapján azonban fel lehet térképezni a karizmatikus cégvezető által a sírból visszatért kaliforniai IT-vállalat terveit.

Steve Jobs és az iPod Mini
© AP
Az Apple alapítója és ügyvezetője 2002-ben olyasmit vitt véghez, ami előtte számtalan álmatlan éjszakát okozott a zeneipar és a szerzői jogokért aggódó szervezetek számára - áll a Business 2.0 magazin elemzésében.

Amikor Steve Jobs megállapodott Paul Vidich-csel, a Warner Music egyik döntéshozójával, még nem tudta, hogy talált egy ösvényt, amelynek nyomán létrejöhetett a legális zeneletöltések eddigi legsikeresebb változata.

A megújult formavilággal jelentkező Apple az iPod zenelejátszóval is telibe talált. A letisztult, egyszerű felületű kis gépet pillanatok alatt szétkapkodták. Az iPodból jelenleg is 40 darab talál gazdára percenként. Az Apple pedig egyre növeli előnyét a digitális zeneletöltések terén, annak ellenére, hogy mára a szektor legjelentősebb résztvevői – többek között a Microsoft, a Dell, a Samsung és a Sony – több százmillió dollárt költenek arra, hogy betörjenek a piacra.

Mára már hihetetlennek tűnik, de a cég romokban hevert, amikor Jobs 1997-ben visszatért az elnöki székbe. A tavalyi év során az Apple bevételei 33 százalékkal emelkedtek, profitja pedig megnégyszereződött. A cég részvényei az elmúlt két évhez képest hatszor annyit érnek, a papírokat jelenleg körülbelül 42 dolláros árfolyamon jegyzik.

Az alma születése
A cég alma-logójának kiválasztási körülményeihez számos hiedelem fűződik, így például az, hogy az alapító Steve Jobs korábban almaültetvényen dolgozott, vagy nagy rajongója volt a Beatles ’Apple’ lemezkiadójának. Tovább a teljes alma-sztorihoz.
Azóta az IT-szektor résztvevőinek szinte hobbijává vált megtippelni, mi lesz Steve Jobs következő lépése. Nem véletlen, hogy a Microsoft nemrégiben – különösebb hírverés nélkül – leszerződtetett egy korábbi Apple dizájnert, akinek az lesz a feladata, hogy segítsen a redmondiaknak egy eladhatóbb arculatot kialakítani. Nem lesz könnyű feladat, Jobs ugyanis kínosan ügyel, hogy lehetőség szerint semmi se szivároghasson ki a főhadiszállásról. 1997-es visszatérése után az első dolga az volt, hogy csírájában elfojtsa az összes olyan csatornát, amelyen keresztül adatok juthatnak ki a különféle fejlesztésekről. Ennek zálogaként felbérelte Robin Zonic, korábbi felügyelőtisztet; az ő feladata lett a rend betartatása. A dolgozók szerint az újonnan felvett dolgozókhoz intézett egyik jótanácsa így hangzik: „ha adatokat szivárogtatsz ki, megtalálunk, kirúgunk, beperelünk és elítéltetünk.”

Nem üres beszéd ez a sok kemény szó, ám Jobs ezen túl sem bíz semmit a véletlenre. A gyártási folyamatok során a legtöbb dolgozónak és menedzsernek fogalma sincs, hogy éppen melyik termékhez fejlesztenek. A különféle részegységeket több azonosító kóddal is ellátják, így nehéz kitalálni, hogy melyik darabok melyik eszközhöz készülnek. Jobs pedig dezinformációs kampánnyal is nehezíti az esetleges ipari kémek dolgát. Az üzletember szúrópróba-szerűen hamis információkat terjeszt cégen belül, így ha valahol megjelenik egy-egy hír, azonnal tudja, melyik részlegen járt el a dolgozók szája.

Hódító iPod (Oldaltörés)

Az iPod kistestvére,
a Shuffle
© AP
Bár az iPod továbbra is az Apple egyik legfőbb aduja, ne feledkezzünk el a Mac Miniről, az iPod termékpalettát bővítő Shuffle-ről, s az idén tavasszal érkező Tiger operációsrendszerről sem, amely a Windows legújabb verziójának, a Longhornnak jelenthet konkurenciát. A Business 2.0 szerint azonban ezek csupán a jéghegy csúcsát jelképezik. Ha Jobs ügyesen játssza ki a kártyáit, az Apple megerősítheti piaci pozícióját, s komoly bevételre tehet szert.

Az elemzők azonban figyelmeztetnek, hogy a cég képes volt már egyszer jelentősebb is előnyt elpazarolni, ezért nem engedhetik meg maguknak, hogy hibázzanak.

„Ha Steve ügyesen taktikázik, megfordíthatja a cég szekerét, amely az évszázad egyik legnagyobb és legsikeresebb ilyen manővere lehet” – mondta Mike Homer, aki a nyolcvanas években volt a vállalat egyik felsővezetője.

Eddig nincs ok az aggodalomra. Az iPod minden idők egyik legsikeresebb fogyasztói termékévé nőtte ki magát. Az első három évben nem kevesebb, mint tízmillió darabot értékesítettek belőle. A Sony a Walkman megjelenése utáni három esztendőben csupán 3 milliót tudott eladni. Egy vállalati anekdota szerint a kereslet a karácsonyi roham óta sem csökkent az iPod iránt, s az érdeklődők száma akkora, hogy még az Apple raktáráruházaiban is gondok vannak az ellátással. Mindeközben az iTunes, a vállalat online zeneáruháza prosperál. Megnyitása óta közel 300 millió zeneszámot töltöttek le róla, s ezzel a lejátszó és a szolgáltatás is több mint 65 százalékos piaci részesedést mondhat a magáénak.

A cég mindent megtesz, hogy meglovagolja a sikert. Nemrégiben nyílt meg az iTunes európai és kanadai leányvállalata, amely további 190 millióval bővítette a felhasználók piacát, s a 2005-ös esztendő során nyílik meg a japánt kiszolgáló egység is.

Charlie Wolf, a Needham & Co. elemzője szerint az iTunes piacbővítése mintegy kétmilliárd dolláros éves bevételnövekedést hozhat a cégnek. A legfőbb lehetőség azonban az iPodhoz hasonló, kulturális ikonként is funkcionáló eszközök kifejlesztésében rejlik, amelyekkel az Apple ismét lehengerelheti a fogyasztókat.

Már most szinte biztosnak tűnik, hogy a következő generációs médialejátszó legfőbb erénye a drótnélküli technológia bevezetése lesz. Ezt támasztja alá a cég által novemberben benyújtott szabadalmi kérvény, amely egy „drótnélküli technológiát is alkalmazó kézi médialejátszóra” vonatkozik. Az eszköz egyik kifejlesztője az eredeti iPod csapatot vezető Tony Fadell, aki szerint a „médialejátszó” kifejezés jelen esetben nagyjából az iPoddal egyenlő.

Egy drótnélküli technológiát használó zenelejátszó segítségével a felhasználók – egy Wi-Fi belépési pont segítségével – szinte bárhonnan felléphetnének az internetre, de a számítógép és az iPod között is sokkal egyszerűbb lenne az adatforgalom. A rádióállomásokkal leszerződve akár az is lehetséges lesz, hogy rádióhallgatás közben a felhasználók szinte azonnal letölthessék a műsorban hallott számokat.

A zenelejátszó után az Apple további digitális tartalmakat is szeretne bezsúfolni a felhasználók zsebébe. Bár a videó-, és filmlejátszásra alkalmas vPod megvalósulásának valószínűségét a Business 2.0 75 százalékra saccolta, előbb vagy utóbb szinte biztosan piacra dobnak egy digitális fényképek és videók készítésére és megjelenítésére alkalmas eszközt.

Mindent a szemnek (Oldaltörés)

Jobs korábban leszólta a Microsoft és a Creative nászából született Portable Media Centert, mondván, a készülék maga ormótlan és a tartalmi ellátottsága szegényes. A cégvezető emellett azonban rajta tartja a szemét a Sony újonnan bemutatott hordozható játékgépén, a PlayStation Portable elnevezésű eszközön, amelyből piacra kerülése után csak Japánban 800 ezer darabot adtak el.

„Az Apple-nek szinte biztos, hogy videolejátszási lehetőséggel kell majd bővítenie az iPodot” – mondta Steve Wozniak, a cég egyik alapítója.

Egy ilyen előrelépés pedig egyenes út lenne egy hatalmas hollywoodi együttműködés felé. Az egyik stúdió vezetője szerint az, hogy Jobs nyilvánosan negatív nyilatkozatokat ad a hordozható médialejátszókról, csupán egy dezinformációs kampány része, hogy időt nyerjenek a megfelelő termék kifejlesztéséhez. A cég hivatalos weboldalán már jó ideje elérhető egy szekció, ahol mindig a legfrissebb mozielőzetesek tekinthetőek meg. Ez utalhat a vállalat és Hollywood közeli kapcsolatára, s arról sem szabad megfeledkezni, hogy Steve Jobs az Apple irányítása mellett a nagysikerű animációs filmekre szakosodott Pixar igazgatói posztját is betölti.

Függetlenül attól, hogy mit főznek ki a kaliforniai mérnökök, Jobs máris elérte azt, ami sokak szerint lehetetlen volt: felszabadította az Apple-t a PC-s elnyomás alól, amely alatt két évtizedig sínylődött. Jobs pedig a csúcson van. Bár ötven évesen nemrégiben meg kellett küzdenie a hasnyálmirigyrákkal, a sztárként tisztelt cégvezető egyik ravasz húzása követi a másikat.

Az elemzők szerint, ha az Apple folytatni tudja menetelését a siker útján, hamarosan akkora befolyásra tehet szert a digitális szórakoztató elektronika terén, mint a Microsoft a személyi számítógépek világában. Ehhez azonban el kell kerülnie, hogy úgy járjon, mint annak idején, amikor nem volt hajlandó más cégeket bevonni a Mac fejlesztésébe. Így történhetett, hogy a Microsoft az Intellel összeállva elhódították az Apple piacának oroszlánrészét. Ha Jobs ugyanezt a hibát elköveti az iPod és a többi i-termék kapcsán, ismét elveszítheti előnyét. Wozniak szerint azonban ha szükséges, nyitnának más cégek irányába. A legjobb példa erre Paul Vidich, akivel megkezdődött a cég emelkedése a siker csillaga felé. Vidich-et sorban követték az összes nagyobb kiadó képviselői, s Jobs még arra is hajlandó volt, hogy Windows-kompatibilissé tegyék az iPodot. Ha továbbra is hajlandó kooperálni a siker érdekében, az Apple ismét az IT-piac egyik legjelentősebb szereplőjévé nőheti ki magát.