A bér és személyi jellegű kifizetéseket terhelő számtalan adó- és járulékfajta közül a legfiatalabb az 1999-ben bevezetett egészségügyi hozzájárulás. A hozzájárulást annak idején átmeneti finanszírozásra szánta költségvetés, mégis mind a mai napig kell fizetni ezt az „átmeneti” terhet.
Érdemes végigtekinteni ezen adónem fejlődéstörténetén, mert jól mutatja, hogy egyrészt az átmeneti intézkedéseknek nem mindig hihetünk, másrészt önmagában is rávilágít arra a tényre, hogy nehéz következetes, hosszútávon kiszámítható adópolitikát érvényesíteni Magyarországon a költségvetés elsődlegessége miatt.
A hozzájárulás két típusa, a tételes és a százalékos egészségügyi hozzájárulás eltérő karakterisztikát mutatott az elmúlt években.
Tételes hozzájárulás
A tételes hozzájárulást, mivel ennek mértéke fix összegben meghatározott, és kötődik a munkaviszonyhoz, munkavégzéshez, akár egészségügyi adóként is felfoghatjuk. Mértéke az elmúlt években folyamatosan változott, napi 120 forintról (havi 3 600 forint) indulva 2002-re fokozatosan ugyan, de napi 150 forintra (havi 4 500 forint) nőtt. Innentől kezdve azonban fokozatosan csökken, jelenleg napi 115 forint (havi 3 450 forint), míg november elsejétől napi 65 forintra (havi 1 950 forintra) csökken.
A csökkentés a munkaadói oldal nyomására történik, egy korábbi megállapodás alapján. Ha betartják a megállapodást, akkor jövőre teljesen meg kell szüntetni a tételes egészségügyi hozzájárulást, de könnyen lehet, hogy a megszűnés költségvetési érdekből ismét valamely adózásban kevésbé megszokott időpontban, pl. novemberben fog megtörténni.
Százalékos hozzájárulás
A százalékos hozzájárulás ugyanakkor az évek során mértékében nem változott, maradt 11 százalék. Vetítési alapja a tb járulék terhet nem viselő, az összevont személyi jövedelemadó alapba tartozó jövedelmen túl, többek közt egyes természetbeni juttatásokra terjed ki.
A jogalkotói határtalan fantáziát bizonyítja, hogy volt olyan idő is, amikor a magasabb adókulccsal adózó osztalék jövedelmet is terhelte a százalékos egészségügyi hozzájárulás, ami önmagában is nonszensz volt, mivel tőkejövedelmet terhelő adóbevételből egészségügyi szolgáltatásokat finanszírozni enyhén szólva képzavarnak tűnik. Különösen akkor, ha hozzátesszük, hogy a hozzájárulás fizetésére elsődlegesen az osztalékot fizető cég volt kötelezett, és nem az osztalék jogosultja a természetes személy.
Az elmúlt évek alatt számos változtatást megért egészségügyi hozzájárulás egy vonatkozásban nem változott, az egészségügyi szolgáltatások finanszírozására szedik be, mégsem tb járulék formájában, hanem adóként. A hozzájárulásból az egészségügyi szolgáltatásokat finanszírozzák, még sincs közvetlen kapcsolat a hozzájárulást befizetők, illetve az ezzel finanszírozott szolgáltatások igénybevevői között. Vagyis az ilyen módon beszedett hozzájárulás az állam oldaláról nem keletkeztet a befizetéseket teljesítők, illetve a befizetések jogosultjai felé ellátási kötelezettséget.
Ez még élesebben mutatkozik a százalékos hozzájárulás esetében, és komoly aggályokat vet föl a hozzájárulás jogszerűségével kapcsolatban. Azt ugyanis bizonyos személyi jövedelemadó köteles jövedelmek után kell fizetni, és hasonlóan a tételes járulékhoz, közvetlen ellátási felelőssége az államnak a befizető, illetve a befizetés jogosultja felé nincs.
Magyarul nincs biztosítási viszony a járulékot (díjat, adót?) beszedő állam, és a járulékot fizető személy közt, ami, mint egyébként a nevében is benne van, a társadalombiztosítás alapja lenne. Így megállapítható, hogy inkább adóról és nem járulékról van szó, amit a törvény szövege önmagában is elismer azzal, hogy a hozzájárulást adójellegű befizetésnek minősíti.
Erős a gyanú, hogy megvalósul a megszerzett jövedelem kettős adóztatása, ami ellentmond minden adózási alapelvnek. Könnyű belátni, hogy ugyanannál a személynél, ugyanaz a megszerzett jövedelem, ugyanabban az időszakban, ugyanazon adóhatóság felé kétszer adózik a megszerzett jövedelemmel arányosan, egyszer a személyi jövedelemadó szabályai, egyszer pedig a formailag százalékos egészségügyi hozzájárulásnak hívott adó szabályai szerint.
Költségvetési érdekek
A fentiekből jól látszik, hogy a komoly megfontolást érdemelne a százalékos egészségügyi hozzájárulás megszüntetése is. Ráadásul 2003-ban a költségvetés számára összességében nem túl jelentős, 22 milliárd forint bevételt hozott a konyhára.
Érdemes megjegyezni, hogy az üzleti élet az egészségügyi hozzájárulást bevezetése óta sérelmezi, hiszen növeli a foglalkoztatás közterheit. Arról már írtunk korábban, hogy az élőmunka-terhelés tekintetében nem vagyunk versenyképesek a környező országokhoz viszonyítva, így ezzel a talán legfontosabb aspektussal itt most, újra nem foglalkozunk.
Érdekes, hogy a járulék bár fájó teher, mégis ún. kis adóként él az emberek tudatában. De időközben túlnőtte a kis adó kategóriát! 2003-ban az egészségbiztosítási alap bevétele 1 023 milliárd forint volt, amiből 173 milliárd forintot tett ki az egészségbiztosítási járulék (tételes 151 milliárd, százalékos 22 milliárd). Azaz az egészségügyi hozzájárulás adja a bevételek 17 százalékát! Ez nem is olyan kicsi arány, illetve abszolút összeget tekintve bevétel, és rámutat arra, hogy a költségvetésnek miért is nem olyan egyszerű lemondani erről az átmenetinek szánt adónemről, ami időközben elburjánzott.
Természetesen az egészségügyi hozzájárulás megszüntetése nem zárja ki egyidejűleg a tb járulékok rendszerének oly módon történő átalakítását, hogy közvetlen kapcsolat alakuljon ki a tb rendszert finanszírozók és az egészségügyi szolgáltatásokat igénybevevők között.
Ez a kérdés azonban messze túlmutat az egészségügyi hozzájárulás kérdéskörén, és felveti a magánszemélyekre vonatkozó állami adó-, járulék-, és munkaügyi nyilvántartási rendszerek egységesítésének kérdését is, valamint ismét visszatérünk a kályhához: túl drágán működik az állam, égető a költségvetés reformja, mert különben versenyképességet tekintve lemaradunk a régió többi országához képest.
www.ey.com/hu