"Tekintettel arra, hogy a baj nagy, tekintettel arra, hogy mindenki látja azt, hogy ami most van, nem lehet folytatni, ennek vége van, ez a gazdaságpolitika nem vezet sehova, itt változtatásokra van szükség; szerintünk a totyorgás nem segít, négy-öt jelentős, nagyobb döntésre volna szükség. Ezekben szívesen működünk együtt, ha van fogadókészség a másik irányból" - mondta a pártelnök, a Matolcsy György, volt gazdasági miniszter által kezdeményezett találkozó után, amelyre a pénzügyminiszter-váltás kapcsán került sor.
Orbán Viktor hozzátette: jelentős kérdés az adóreform, a korrupció visszaszorítása, a bürokrácia leépítése, de a tanácskozáson résztvevők szorgalmazták a szakképzés radikális átalakítását, illetve javasolták azt is, hogy a Fidesz ragadja meg az új agrárminiszter személyében rejlő lehetőséget, és próbáljon meg közösen fellépni Gráf Józseffel abban, hogy a mezőgazdaság kellő megbecsülést és súlyt kapjon.