Járai reformokat sürget az euró 2010-es bevezetéséhez

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Alapvető reformokra van szükség ahhoz Magyarországon, hogy tartható legyen az euró 2010-es bevezetése - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán Budapesten, a brit és a kanadai kereskedelmi kamara közös rendezvényén.

Az MNB elnöke szerint a folyó fizetési mérleg hiánya az idén is magas lesz, várhatóan a GDP 8-9 százalékát fogja elérni, aminek fő oka az, hogy az államháztartás magas deficitet produkál. Kedvező azonban Járai Zsigmond megítélése szerint, hogy az utóbbi hónapokban erőteljes dezinfláció bontakozott ki Magyarországon. A jegybank elnöke úgy véli: mind az idei, mind a jövő év végi inflációs cél tartható lesz. Ez évre hozzávetőleg 3,4-3,5 százalékos pénzromlást vár, de mindenképpen 3-4 százalék között marad az inflációs ütem.

Előadásában aláhúzta: hosszabb távon csak alacsony infláció mellett lehet stabil és erős gazdasági növekedést elérni. A jegybank elnöke szerint miközben az ország magángazdasága igen jól teljesít, az állami költségvetés folyamatosan túlköltekezik, az ország gazdasági növekedése, fejlődése szempontjából a legfőbb gond az államháztartási hiány alakulása.
 
Az államháztartás méretének, kiadásának visszaszorítása  a maastrichti kritériumok teljesítése miatt különösen fontos - húzta alá  Járai Zsigmond. Úgy vélte: az euró bevezetésének előfeltétele, hogy teljesíteni kell minden kritériumot, amitől még megítélése szerint távol áll az ország.

"Bár a kormány statisztikái alapján az államháztartás GDP-arányos adóssága megfelel a maastrichti előírásnak, a jegybank azonban ezt vitatja" - mondta. Úgy vélte, magas az államháztartási hiány, ezért tartósan magas az államadósság, és a magas államháztartási deficit miatt magas Magyarországon a kamatszínvonal is. "A kormány által az euró bevezetésére kimondott határidő, azaz 2010 csak akkor tartható, ha minél előbb komoly reformokat hajt végre a kormány" - mondta Járai Zsigmond. 

A rendezvényt követő rögtönzött tájékoztatóján újságíróknak kifejtette:  komoly reformokra van szükség, "az MNB-ben úgy látjuk, kulcskérdés az államháztartási hiány mérséklése". Járai Zsigmond aláhúzta: "remélem a miniszterelnök tartja az ígéretét, és nem lesz választási költségvetés". A kormány és az MNB viszonyát érintő kérdésre aláhúzta: "a kormány és a jegybank közötti jó viszony azt jelenti, hogy mindenki teszi a dolgát, és megbízik a másik félben". 

A folyó mérleg hiányának alakulását érintő kérdésre kifejtette: a gond az, hogy a folyó fizetési mérleg külső finanszírozási igénye gyakorlatilag megegyezik az államháztartás finanszírozási igényével, ez hosszabb távon fenntarthatatlan. Az MNB elnöke az ország gazdaságának fejlődése szempontjából a kormány számára a legsürgősebb teendőnek nevezte az állami bürokrácia visszaszorítását.