A piacon nyugodt napra számítottak, mivel Európában több piac - köztük a lengyel és az osztrák is - zárva tartott. Az aktivitás azonban rácáfolt a várakozásra, sokan veszteségcsökkentő (stop-loss) üzletek miatt adták el az eurót, keresték a forintot. Az uniós valuta 252,90 és 255,20 forintos széles sávban ingadozott, az amerikai valuta pedig 201,50-203,40 forint közötti pályát járt be.
Délután a kedvező első negyedéves amerikai GDP adat hatására 203,10/25 forintig erősödött az amerikai valuta szemben a 201,90/202,00 forintos szerdai árfolyammal. Pénteken, a francia népszavazás előtti utolsó kereskedési napon jelentős árfolyam ingadozásra számítanak a piacon, s a nyitott pozíciók zárása mellett szól az is, hogy hétfőn az amerikai és az angol piacok is zárva tartanak.
Az overnight és a tomnext kamat 6,25 százalékon maradt, a likviditásbőség következtében a májusi tartalékolási periódust valószínűleg ezen a szinten zárja a piac. A hosszabb lejáratokon alacsony volt az aktivitás, a kamatok mintegy 5 bázisponttal emelkedtek.
Az állampapírok másodpiacán alig született üzlet a nap folyamán, az alacsony forgalomban alig 1-2 bázisponttal mozdult el a hozamszint. A 2008/D államkötvény aukcióján több mint kétszeres jegyzés mellett 7 bázisponttal 7,41 százalékra nőtt az aukciós átlaghozam a szerdai másodpiaci referenciahozamhoz képest.
A forint széles sávban ingadozva erősödött
Utolsó frissítés:
A forint csütörtökön enyhén erősödött a bankközi devizapiacon, az eurót 254,35/45 forinton jegyezték négy óra tájban, 20 fillérrel gyengébben a 254,55/65 forintos szerdai árfolyamnál. A forint 9,91 százalékon állt a +/-15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.