A közigazgatási eljárásról szóló új törvény nyomán valóban módosítani kell az ingatlan-nyilvántartásról szóló jogszabályt is, de az ősszel a parlament elé kerülő tervezet mentesíti a földhivatalokat az értesítési kötelezettség alól - írja a Magyar Hírlap.
"A törvénytervezet nem zárja ki az értesítésküldést, a földhivatal – technikai lehetőségei függvényében, elektronikus úton is – akár meg is teheti" – idézi Latkóczy Olgát, a szaktárca ingatlan-nyilvántartási osztályának vezetőjét a lap. A földhivatalokat csak arra fogják kötelezni, hogy az eljárást kezdeményező ügyfélnek küldjenek értesítését, de azt is csupán akkor, ha az illető külön kéri. A többi érintett erre továbbra sem számíthat. Ám a lényeg pont az lett volna, hogy ne lehessen olyan könnyen eladni a lakást valakinek a feje fölül, illetve időben lehessen fellebeznia bejegyzés ellen, megspórolva ezzel a többnyire hosszú pereskedést. Az biztos, hogy a földhivatalok ódzkodtak az értesítési kötelezettségtől, mivel az jócskán megnövelte volna a papírmunkát.
Ezután sem véd meg a hivatal a lakásmaffiától
Utolsó frissítés:
Hiába reménykedtek a lakásmaffia visszaszorításáért küzdő szakemberek, hogy a közigazgatási eljárásról szóló új törvény nagyobb biztonságot teremt a lakástulajdonosoknak. A földhivataloknak ugyanis ezután sem kell értesíteniük az ellenérdekelt és érintett feleket a tulajdoni lapok változásáról.