Végleg bezár a Luxus

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kedden délben üres volt már a Luxus áruház, nincs már mit eladni, a 70 százalékos hétre nem maradt áru - a belépőket csak néhány eladó, poros polcok és biztonsági őrök fogadják.

A Vörösmarty tér hajdani büszkesége, a műemlékpalotában nyitott hajdani Luxus áruház búcsúzik. A búcsú egy talán túlságosan is sikeres reklámkampánnyal ért véget. Erre a hétre azt hirdették a tulajdonosok, hogy minden 70 százalékos engedménnyel kapható, csak már nem maradt mit eladni.

Míg hónapokig éppen csak lézengtek az áruházban - legalábbis a bevásárló központokhoz képest - addig a bezárás előtti hetekben meghirdetett akció nyomán tolongtak, egymás kezéből kapkodták a holmikat és minden elfogyott.

Két pár nagyméretű női cipő árválkodott már csak kedd délben a polcokon. Egy másik butikban csupán ékszerek voltak még kaphatók, igaz, azok nem 70, hanem 40 százalékos engedménnyel. Az egyik régi Luxus-dolgozó szerint gyakorlatilag már 50 százalékos engedménnyel minden elfogyott.

Annyi biztos, hogy nem kínaiak árusítanak majd itt, és az is valószínű, hogy vegyes profilú áruház lesz a hajdani Luxusból. De hogy mikor nyitnak ki újra, arról semmi biztosat nem tudnak a régóta ott dolgozók sem.