Ezzel összefüggésben Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke elmondta: az autóklub munkatársai is tapasztalták, hogy "eltűnnek" a benzinkutak mellől az üzemanyag árát jelző, messziről is jól látható táblák. Hozzátette: igaz, a kötelező fogyasztói tájékoztatás megvalósul, de arra, hogy mekkora távolságból kell az árnak láthatónak lennie, nincs jogi szabályozás.
Vélekedése szerint a drágábban forgalmazó benzinkutak "elhallgatják" a magas árakat, míg amelyek viszonylag alacsonyabb áron adják az üzemanyagokat, megtartják a táblákat. Megjegyezte: érdemes ahhoz a kúthoz menni, ahol kint vannak az árak. Kovács Kázmér nem hiszi, hogy összehangolt magatartás a táblák eltakarása, inkább üzletileg nem áll a társaságok érdekében a tájékoztatás. Hozzátette: jogi szabályozás hiányában lépésre nem készülnek.
Kántor Sándor, a Mol kommunikációs vezetője elmondta: a társaság nem változtatta meg eddigi gyakorlatát. A kutaknál nem változott semmi, az árakat ugyanúgy feltüntetik az üzemanyagtöltő állomások melletti nagy oszlopon mint eddig és a kútoszlopon is táblán tájékoztatják a vevőket az árakról. A Shell Hungary illetékese közölte: a társaság a differenciált, V-power üzemanyagok 1999-es megjelenése óta promócióra, marketing és reklám célokra használja a kutak melletti jól látható, nagy oszlopokat. Az üzemanyagok árát a kútoszlopok mellett külön táblán közlik.
A táblákra vonatkozó külön szabályozás nincs, de megnehezíti a fogyasztó szabad választáshoz való jogának gyakorlását az, ha a benzinkutak nem jelzik a kút melletti nagy oszlopokon az üzemanyagok árát - mondta Baran Alexandra, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület jogi szakértője, elismerve ugyanakkor: ha a benzinkutaknál közlik az árakat a fogyasztókkal a kútoszlopokon lévő táblákon, az megfelelő tájékoztatásnak minősül, mivel az autós még a tankolás előtt értesül az üzemanyag áráról. Baran Alexandra elmondta: a szóban forgó ügyben fogyasztói panasz még nem érkezett az egyesülethez.
Nem sértenek jogszabályt azoknál a benzinkutaknál, ahol a benzin árát az eddigi szokásoktól eltérően nem jelzik a messziről is jól látható táblákon - közölte Kathi Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főosztályvezetője. Magyarázata szerint az ár feltüntetésére vonatkozó jogszabályok mindössze azt írják elő, hogy a fogyasztót, a gépjárművezetőt a tankolás megkezdése előtt kell tájékoztatni az árról. Vagyis mielőtt leemelné a töltőpisztolyt tudnia kell, hogy mennyibe kerül az üzemanyag, amit a kocsijába tölt - mondta Kathi Attila. Ugyanakkor elismerte, hogy a fogyasztók tájékoztatása szempontjából kedvezőtlen az árfeltüntetés módjának megváltoztatása. Ezért elképzelhetőnek tartotta, hogy a felügyelőség megvizsgálja a benzinkutak működését. Ilyen átfogó ellenőrzésük az utóbbi időben nem volt.
Rejtegethetik üzemanyagáraikat a benzinkutak
Utolsó frissítés:
Az autóklub szerint egyre több benzinkút nem írja ki a kutak melletti nagy táblákra az üzemanyagok árát, a két legnagyobb üzemanyag-forgalmazó szerint ez nem így van, a fogyasztóvédelem szerint pedig akkor sem sértenének szabályt, ha így tennének.