Áder János frakcióvezető tájékoztatta nyílt levélben Kóka János gazdasági minisztert a Fidesz álláspontjáról. A Fidesz "semmi értelmét nem látja annak, hogy egy olyan semmitmondó nyilatkozatot írjon alá, amit a kormány nyilvánvalóan kampánycélokra kíván felhasználni, miközben - az elmúlt három év tapasztalatai legalábbis ezt mutatják - a benne foglaltakat egy pillanatig sem gondolja komolyan" - áll a levélben.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a miniszter által kezdeményezett nyilatkozattervezetben megfogalmazottak "szögesen ellentmondanak" a kormány eddigi tevékenységének. Mint írja, az elmúlt három évben a kormány sok olyan intézkedést hozott, amely nagy mértékben rontotta Magyarország versenyképességét.
A magas államháztartási hiány és az államadósság drasztikus növekedése miatt Magyarország, az EU-hoz tavaly csatlakozott országok közül egyedüliként, gyakorlatilag nem tudja teljesíteni - az euró bevezetéséhez nélkülözhetetlen - maastrichti kritériumokat. Neves elemzők szerint, ha Magyarország ezen a gazdasági pályán halad a továbbiakban, 2012 előtt nem tud csatlakozni az eurózónához - mutat rá az ellenzéki politikus.
Az elmúlt három évben a Medgyessy-Gyurcsány-kormány "a csőd szélére sodorta az önkormányzatok nagy részét". Ma már tömegével vannak olyan önkormányzatok, amelyek az alapfeladatok ellátásához vesznek fel hitelt. Az elmúlt három évben állami segítségnyújtás helyett a kormány különböző adó- és járulékemelésekkel sújtotta a vállalkozói szférát - írja Áder János.
"Süket fülekre talált" a Fidesz azon kezdeményezése, hogy a parlament vonja vissza a szeptember 1-jétől hatályba lépő újabb járulékváltozásokat. Nem volt fogadókészség a Fidesz által tavasszal benyújtott munkabarát adópolitikai javaslatcsomagra sem, amely elsősorban a munkahelyteremtés és a foglalkoztatás növelését segítené a munkaadók terheinek csökkentésével - fogalmaz a frakcióvezető.
Kóka János gazdasági miniszter július közepén adta át a gazdaság kilátásairól szóló nyilatkozattervezetet a négy parlamenti párt gazdasági szakértőinek. A tervezet céljaként azt jelölte meg, hogy politikai ciklusoktól függetlenül együttműködés alakuljon ki a gazdaságpolitika alapvető céljairól az emberek életminőségének javításához. A válaszokat a tervezetre július 31-ig várta a tárca vezetője, majd a határidőt egy héttel meghosszabbította, mivel közlése szerint a Fidesz nem adott be érdemi javaslatokat.
Az MDF írásos javaslatában nyolcéves megállapodást tartott elképzelhetőnek, s a foglalkoztatási és aktivitási ráta növelését, továbbá a k+f, az innováció fejlesztését kívánta hangsúlyosabbá tenni a tervezetben. A két kormányzó párt szóbeli kiegészítést tett, amely szerint a szocialista párt a szakképzésnek, valamint a kis- és középvállalkozói beszállító programoknak adna nagyobb hangsúlyt. Az SZDSZ véleménye szerint a nyilatkozattervezet növeli Magyarország gazdasági kiszámíthatóságát.