A 2,1 milliárd forintos beruházás, amelynek a kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárást a Debút Rt. és a Hódút Kft. alkotta konzorcium nyerte meg, tartalmaz még egy felhajtót a ROLA terminálra is - mondta a politikus a kivitelezési szerződés aláírásakor.
A nyugati elkerülő út mentesíti a tranzitforgalomtól Szeged belvárosát, valamint összekötő szerepet is betölt. A város logisztikai és gazdaságfejlesztési szempontból legfontosabb létesítményeit az év végére elkészülő M5-ös autópályát, a ROLA terminált, a logisztikai központot, a repülőteret és végső formájában a tiszai kikötőt kapcsolja össze - közölte Botka László.
A város szempontjából az is fontos, hogy az út segítségével infrastruktúrával jól ellátott, zöldmezős beruházások és kereskedelmi létesítmények telepítésére alkalmas területek alakíthatók ki - hangsúlyozta a polgármester.
A beruházáshoz a szegedi önkormányzat is hozzájárult, 50 millió forintot biztosított az útépítéshez szükséges magántulajdonú földek kisajátításához - tudatta a város vezetője.
Az elkerülő út első, a röszkei és a bajai utat összekötő, 2,2 kilométer hosszú szakasza az elmúlt év decemberében készült el, az 1,057 milliárd forintos beruházás kivitelezője a Hódút volt.