A két vállalat képviselői július óta egyeztetnek az új szerződésről, a BA azonban addig nem akar megállapodni az utasellátó céggel, amíg ott nem rendeződnek a munkaügyi viták.
A bonyodalmak két hete kerültek a nyilvánosság elé, amikor az amerikai Texas Pacific Group leányvállalata, a pénzügyi nehézségekkel küszködő Gate Gourmet bejelentette 660 dolgozója elbocsátását. A hírre a BA mintegy ezer repülőtéri alkalmazottja szolidaritásból felfüggesztette a munkát, ami miatt óriási káosz keletkezett London Heathrow repülőterén - a helyzet csak a múlt hét elejére rendeződött. BA-nak addig többszáz járatát törölnie kellett a nyaralási csúcsszezonban, és ebből, állítása szerint, 40 millió font körüli kára keletkezett.
A brit közlekedési dolgozók szakszervezete megpróbálta elérni, hogy vegyék vissza a 660 elküldött dolgozót, de eddig nem járt sikerrel. A szakszervezetek azt is el akarják érni, hogy a BA gyakoroljon nyomást az utasellátóra a probléma megoldása céljából.