Nem egészséges a gazdaság növekedése, mert a kormány mesterségesen pumpálta fel a növekedési adatokat - mondta Domokos arra reagálva, hogy Veres János pénzügyminiszter kedden bejelentette: a szaktárca az idei évre 3,5-4,0 százalékos, a felső határhoz közelebb álló bruttó hazai termék (GDP) növekedéssel számol.
Az ellenzéki képviselő szerint ugyanakkor az elmúlt hat hónap beruházásainak a 40 százalékát az állami hitelekből finanszírozott útépítések adták, és ha ezt levesszük, akkor kiderül, hogy kisebb a beruházási teljesítmény, mint a múlt évben. "Ezért mi a mai növekedést nem tekintjük egészséges növekedésnek, és tartósan fenntartani sem lehet ilyen magas államadóssággal" - véli Domokos.
Az állami közberuházásokat finanszírozó hitelek feljavítják a mutatókat, de még így is kisebb mértékben növekszik a gazdaság, mint a Medgyessy-kormány időszaka alatt - mondta Domokos. A csatlakozó nyolc kelet-közép-európai ország között továbbra sem vagyunk dobogósok a mutatókat tekintve, az euró 2010-es bevezetéséhez pedig nagyon komoly, azonnali kormányzati intézkedésekre lenne szükség, nem pedig sikerpropagandára - fűzte hozzá.