Annak érdekében, hogy ezt az újfajta kenyeret megfelelő minőségben lehessen készíteni, a gabonatermelők, a malomipar, a pékek és a forgalmazók képviselői szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy biztosítják a gyártáshoz és az értékesítéshez szükséges valamennyi feltételt.
A pékmesterek kenyere elnevezésű kenyér az országban egységesen 140 forintos kilogrammonkénti átadási áron kerül majd forgalomba. Ilonka Boldizsár szerint szeptember 15-től lesz kapható. A szakember szerint a kenyér újdonsága az lesz, hogy hosszú érlelésű kovászos kenyeret állítanak elő különleges magyar búzából, adalékanyagok hozzáadása nélkül. A terméket a vásárlók fél- és egykilogrammos formában vehetik majd meg. Újságírói kérdésre válaszolva Ilonka Boldizsár közölte: a pékmesterek kenyerének bolti ára mindenképpen 200 forint alatt lesz kilónként.
Ilonka Boldizsár elmondta, hogy az átadási árak jelenleg az országban 105-150 forint között mozognak kilogrammonként, de a nagy áruházláncok 85 forintos kilogrammonkénti átadási árral is "dolgoznak", ez pedig mindenképpen önköltség alatti értékesítést jelent.
A sütőipar nyeresége a múlt évben 0-1,5 százalék között mozgott, míg az idei első félévben nulla százalékos nyereséget vagy veszteséget könyvelhettek el a sütőipari üzemek. A sütőipar tavaly összességében 86 milliárdos árbevételt realizált, ami 3-4 százalékkal volt magasabb az előző évinél. Az idén az árbevétel várhatóan eléri a 92-93 milliárd forintot.
Új technológiával készül a "pékmesterek kenyere"
Utolsó frissítés:
Szeptember közepétől már kapható lesz az ország boltjaiban a pékmesterek kenyere elnevezésű, új technológiával készített kenyér - jelentette be Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke kedden Budapesten, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK).