A politikus utalt arra, hogy a kormány el akarja adni a stratégiailag nagyon fontos repteret, valamint tervezi a légi irányítás, és a MÁV áruszállításának privatizációját is. Véleménye szerint nem helyes, ha a közlekedési ágazat legértékesebb részeit eladják, ezek rendkívül veszélyes, Magyarország érdekeit sértő lépések.
Szerinte a MÁV esetében a privatizációval akarják megoldani a finanszírozást, egy egyszeri bevétellel akarják megmenteni a vállalatot a csődtől. A képviselő szerint ez igen rossz, szakmailag elhibázott privatizáció lenne.
Hozzátette: a kormány csak hitelből fejleszti a MÁV-ot, a 2005-ös költségvetésből erre nem fordított pénzt, a jelenlegi struktúrát, az eszközöket, a vagonokat, a vasúti pályákat "lezülleszti", és eladósítja a céget, hiszen a vasúttársaság jelenleg 79 milliárdos hiánnyal küszködik, a 2002-es 30 milliárd forinthoz képest.
A MÁV a csőd szélén áll, egyetlen értékes része van: az áruszállítás - mondta a politikus, aki szerint a cég nem átlátható, így azt sem lehet tudni, hogy nyereséges-e az áruszállító ágazat.