Kínaiak válthatják az amerikaiakat Taszáron

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem kizárt, hogy kínai kereskedők európai raktárbázisa, elosztó központja lesz a taszári repülőtér; a lehetőségről Csu Cu-sou, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete a napokban a helyszínen tájékozódott.

Az eseményen részt vett Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős miniszter, aki Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel a héten Kínába látogat, és a tervek szerint a taszári repülőtér esetleges, kínai nagybefektetők közreműködésével történő fejlesztéséről is tárgyal.

"A diplomata nem tartotta kizártnak, hogy a jövőben több kínai cég telepedjen le a taszári reptéren" - mondta Vékony László, a Taszár Airport Kht. ügyvezetője. Hozzátette: döntés azonban csak a további tárgyalások után várható.

"A repülőtér mielőbbi hasznosítása érdekében a magyar szakemberek elkészítettek egy angol nyelvű marketing anyagot is, ami pontosan tartalmazza Taszár adatait. Ezt elsőként a kínai küldöttség kapta meg" - közölte Vékony.

Emlékeztetett arra, hogy az ország második legnagyobb repülőterének polgári hasznosítása először 1995-ben merült fel, amihez egy 1998-ban meghozott kormányhatározat zöld utat adott, s ennek nyomán 2002-ben regionális pályázati támogatással elkezdődött a beruházás.

Hét hektáros területen, több mint félmilliárd forintból elkészült az utasforgalmi terminál, a gurulópálya és a parkoló. A kétszintes, ezer négyzetméteres épületben egyszerre mintegy 150 utast fogadhatnak - tájékoztatott a már elkészült létesítményekről a kht. ügyvezetője.

A harmadik ütemben szerepel a teherszállítás hátterének megvalósítása, azaz a raktárépület, a kiszolgáló út megépítése, a szállítóeszközök és berendezések vásárlása, amelyhez közel ugyanekkora forrásra van szükség. Ehhez, valamint a működtetéshez keresik a megfelelő befektetőt.

A polgári hasznosításban tulajdonosként érintett három önkormányzat hat évvel ezelőtt hozta létre a közhasznú társaság elődjét, a Taszár Airport Kft.-t 19 millió forint alaptőkével, amihez a megye 15, Kaposvár és Taszár önkormányzata 2-2 millió forinttal járult hozzá.

Az ügyvezető hozzátette: a szervezet, hogy az önkormányzatokhoz hasonló támogatáshoz jusson, 2002-ben - a korábbi összetételben, ám csaknem 8 millió forint törzstőke kivonásával - közhasznú társasággá alakult, amelyben Somogy és Kaposvár önkormányzat 45-45, Taszár 10 százalékos részesedéssel vált tulajdonossá.

Vékony szerint Taszár elsősorban több mint 500 hektáros nagysága és műszaki feltételei miatt (Ferihegy mellett csak itt található olyan korszerű kifutó, ami nagy gépeket is tud fogadni) egy cargo, azaz raktárbázisként működő reptér lehet. Emellett a személyforgalom lehetősége is adott.