A hurrikán okozta sokk is lehet az oka, de sokkal valószínűbb, hogy a szeptemberi időszak nemzetközi portfólió-átrendezései játszották a főszerepet a hektikus ármozgásokban. A forint enyhe gyengülést mutat, miközben a hosszabb futamidejű kötvények esetében megállt a hozamok csökkenése, sőt az utóbbi egy-két napban már kifejezett emelkedést láthattunk, aminek a mértéke azonban még nem korrekciós szintű. A BÉT-en is megállt a részvények szárnyalása, de figyelemre méltó, hogy a forgalom jelentősen visszaesett.
Devizapiac. A nemzetközi folyamatokat a hurrikán okozta károk, az ezzel összefüggésben alakuló kőolajárak, valamint a hosszú idő óta a fellendülés jeleit mutató német gazdasági mutatók hatottak.Az Egyesült Államokat ért katasztrófa az emberi tragédiákon túl jelentős kiesést okozott a kőolaj-finomítói kapacitásokban, valamint elemzői vélemények szerint a GDP növekedést 0,5-1 százalékponttal vetheti vissza. Az EU stratégiai készleteinek felszabadítása, valamint a líbiai olajexport várható felfutásának híre, és az, hogy a 70 dollár feletti szintek már erős spekulatív hatásnak is köszönhetőek, csökkent az olaj világpiaci ára. Ez jótékonyan hathat a gyengélkedő európai gazdaságra, míg az Egyesült Államokban a gazdaság túlfűtöttségének veszélye csökkent.
A hatások összegeként a dollár ismét erősödött az euróval szemben, ami arra volt elég, hogy újra az 1,25-ös szint alá került a keresztárfolyam. Várakozásaink szerint ez a közeli jövőben nem változik jelentősen, a mai helyzetben legvalószínűbb, hogy 1,22-1,25-ös sávban marad az EUR/USD.
A forintpiacon kisebb gyengülést láthattunk, ami annak a következménye, hogy a külföldi befektetők a hosszabb kötvénylejáratokban kisebb mennyiségben kiszálltak a piacról és a tőkéjüket ezúttal más piacokra allokálták. Ennek ellenére a továbbiakban nem számítunk drámai gyengülésre, hiszen a nemzetközi kockázatvállalási hajlandóságban nem következett be jelentős változás, a portfólió-átrendezések pedig az egész térségben hasonló folyamatokat indukáltak.
Amíg az EUR/HUF 245-ös szint alatt tartózkodik, addig továbbra is a devizaalapú instrumentumok vételét ajánljuk, hiszen a továbbra is számítunk a forint árfolyamának gyengülésére, ami azt jelenti, hogy év végére 250-255-ös szintet várunk.
Állampapírpiac. Az állampapírpiacon egy kisebb változás történt. A heti 3 és 6 hónapos DKJ aukciókon jelentős túljegyzés mellett emelkedtek a hozamok, de ami sokkal fontosabb, az, hogy a hosszabb lejáratokban dinamikus hozamemelkedés volt. Így a hozamgörbe ismét a vízszintes irányba tolódott le, tehát az egyes lejáratok közti hozamspread-ek csökkentek.
A mai helyzetben azt látjuk, hogy a hozamok további emelkedése nem fog folytatódni, de a forint erősödése már kiválthat egy komolyabb korrekciót. A 243-as EUR/HUF szintnél erősebb forintnál már érdemes eladni a rövid lejáratú kötvényeket is, de ma még ezek tartása ajánlott.
Részvénypiac. A BÉT-en a hét eleje a korrekció időszaka volt, de a hét második fele ismét emelkedést hozott. Ennek az lehet az oka, hogy a múlt heti nagy emelkedést egy nagy befektető vásárlásai okozták, ami természetes korrekciót vont maga után, hiszen a többi befektető elbizonytalanodott a soha nem látott magasságok láttán. A forgalom ezzel együtt a csökkenő napokon alacsony maradt, így a további emelkedés sem kizárt, de fel kell hívni a figyelmet a jelentősen növekvő kockázatokra.
Több vezető részvény ismét komoly lélektani szinteket hagyott maga mögött (OTP: 8000 forint, Mol: 23000 forint), de a továbbiakra nézve kérdéses, hogy a pénteken kialakult magas árak a továbbiakban tarthatóak lesznek-e.
A jelen helyzetben az egyes cégeket vizsgálva azt látjuk, hogy a gyógyszergyári részvények esetében meghatározó USD árfolyam hosszabb távon kedvező lehet, a Mol esetében értékes akvizíciós kilátások vannak, míg az OTP a térségi pénzintézetekkel összehasonlítva még mindig enyhén alulértékeltnek tűnik, a Matáv viszont a javuló eredménnyel osztalék alapon árazva tűnik jó befektetésnek.
A 22 000 pontos szint ismételt áttörése azt jelenti, hogy a történelmi szint ismét megdőlhet (22 700 pont), de közben 22 100 és 22 350-nél ellenállási szintek vannak. A cikk írásának idején az index ezen technikai szintek fölött volt, így nem kizárt az újabb történelmi csúcsok elérése.
Ajánlásunk ezért a részvények tartására vonatkozik – ami a vezető részvényeket illeti -, míg a kisebb részvények esetén már eladásban érdemes gondolkodni. A történelmi szintek elérése után már a vezető részvények eladása is előtérbe kerülhet, amennyiben jelentősen csökken a forgalom.
Állampapír piac:
állampapírok:
- 0-1 év: tartás,
Vállalati kötvények:
- eladás
Nemzetközi részvénypiac:
- EU részvények: tartás,
- USA részvények: eladás,
- Orosz részvények: tartás
Hazai részvénypiac:
- Hazai részvények:
- tartás: MOL, Matáv, OTP, Richter, Egis, (blue chips, mid caps)
- eladás: Pplast, Fotex, (small caps)
Befektetési alapok:
ingatlan alapok vétele, európai részvény alapok