A Dresdner-csoport londoni befektetési részlege (DrKW) - a City egyik legnagyobb, az európai feltörekvő piacokról naponta több helyzetjelentést és gyorselemzést közlő háza - hétfő este, Gyurcsány Ferenc aznapi napirend előtti parlamenti felszólalását kommentálva azt írta: a miniszterelnök olyan nyilatkozatok egész sorát tette, amelyek valószínűsítik az euróbevezetés halasztását a jelenleg érvényes, 2010-es céldátumhoz képest.
A Dresdner londoni elemzői szerint úgy tűnik: a kormány ezekkel a nyilatkozatokkal "közvetlen kísérletet tesz a várakozások kezelésére", és arra, hogy felkészítse a befektetőket a halasztásra. A DrKW szerint a hivatalos bejelentés valószínűleg az év vége előtt elhangzik.
A Dresdner közölte: továbbra is azzal számol, hogy középtávon változatlanul nem fognak teljesülni a magyar költségvetési deficitcélok, és a magyar euróövezeti csatlakozás 2012-2013-ig halasztódik. E két forgatókönyv külön-külön is a magyar befektetési konstrukciók lefelé történő korrekciójának jelentős kockázatát hordozza, áll a londoni befektetési bank hétfői elemzésében.
Ez utóbbi vélekedéssel a City nem mindegyik háza ért egyet. A BNP Paribas befektetési csoport befektetőknek összeállított, múlt héten Londonban kiadott feltörekvő piaci összesítése szerint a magyar kormány által még mindig érvényben tartott 2010-es euróbevezetési céldátumot reálisan "a legjobb esetben is" 2012-re kellene kitolni, és a kiújult költségvetési aggályok arra utalnak, hogy a magyar eurókonvergencia-pálya hosszabb és nehezebb lesz a
piac által vártnál, a jelenlegi, támogató külső környezetben azonban csak valamilyen "rendkívül kiábrándító" inflációs vagy költségvetési fejlemény okozhatna súlyos forint- és adósságpiaci zuhanást.