Magyar lánc a Burger King és a Pizza Hut előtt

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

A finompékárut gyártó és értékesítő magyar Fornetti hálózat a harmadik lett a Franchise Europe című lap most közzétett éves 500-as európai listáján. Először fordul elő, hogy az újság térségünket is számításba vette; az ötszázba még egy lengyel cég is bekerült, és a lista második felébe került.

A teljes 500-as lista
A Franchise Europe listájának első tíz helyezettje között három élelmiszeripari, illetve vendéglátóipari láncot találunk.

Böngéssze át a teljes listát!
Magyarországon csaknem 2500 üzletben sütik a Fornetti fagyasztott termékeit - írja a Világgazdaság.

A vállalat hazai piaci részesedése a fagyasztott pékáru gyártásában és forgalmazásában meghaladja az ötven százalékot, tavalyi nettó árbevétele megközelítette a hatmilliárd forintot.

A mostani összegzésnél a bevételt és a jelenleg is működő egységek számát vették alapul. Közölték ugyanakkor, hogy jövőre a stabilitást, a növekedési potenciált, az alkalmazottak számát és az elmúlt néhány évben bevont új franchise-partnerek számát is figyelembe veszik - tette hozzá a lap.

Az idén az amerikai McDonald’s lett az első, mögötte az olasz Tecnocasa ingatlanos hálózat áll, a dobogó harmadik fokán pedig a Fornetti. Mindkét másik dobogós évek óta jelen van a magyar piacon is.  

A Franchise Europe szerint a Fornetti franchise partnerein keresztül 3 ezer egységet működtet. A cég honlapja szerint 17 európai országban van jelen, de a márkát Európán kívül, például Kuvaitban is bevezették. A nemzetközi hálózatot 20 master franchise partner működteti. A vállalat hazai partnereitől többek között 150 ezer forint egyszeri franchise belépési díjat kér.