Az ÁPV Rt. pénteken közleményben tudatta, hogy az igazgatóság megnevezte az öt meghívandó befektetőt, illetve befektetői konzorciumot, amelyeknek az ajánlatot november 14-én kell beadniuk.
A privatizációs szervezet a jogszabályban meghatározott ideig, nyolc napon keresztül tárgyalt a BA Rt. üzemi tanácsával és az ott működő szakszervezetek képviselőivel - közölte az ÁPV Rt. A megállapodás hiánya ellenére a privatizációs szervezet számos, a munkavállalók számára kedvező elemet beépített a pályázati kiírásba. Az ÁPV Rt. hozzátette, továbbra is kész megfelelő keretek között a konzultációra.
A Repülőtéri Minibusz Gépkocsivezetők Szakszervezetének elnöke, Kováts István elmondta, a törvényi előírásoknak megfelelően hét napig tartottak az egyeztetések, de azok a munkáltató és a privatizációs szervezet hibájából formaiak voltak.