Beindult az ügyeskedés az elhullott madarakkal

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Jogszabály-módosítást kezdeményez a Fővárosi Közterület-felügyelet, hogy megakadályozzák az elhullott állatok összegyűjtésén nyerészkedő vállalkozók ténykedését.

Barna Sándor igazgató szerint a madárinfluenza miatti pániknak tulajdoníthatóan rengeteg bejelentést kapnak elhullott állatokról, madarakról. Közölte, hogy a százas nagyságrendben begyűjtött állattetemeket megsemmisítik.

Az igazgató megjegyezte, egyelőre semmi bizonyíték nincs arra, hogy madárinfluenzával fertőződtek volna ezek az állatok. Az sem bizonyított, hogy az állatokról emberre terjedő madárinfluenza a térségünket fenyegetné - tette hozzá.

Barna Sándor leszögezte: az viszont tény, hogy miközben több tíz millió forintot fordítanak az elhullott állatok összegyűjtésére, megsemmisítésére, egyúttal igen sokat "buknak" az ügyön a nyerészkedő vállalkozók színrelépése miatt.

A vállalkozók ugyanis a közterület-felügyeletnél olcsóbban vállalják az állattetemek elszállítását az adott kerületben, a begyűjtött állatokat pedig átadják a közterület-felügyeletnek megsemmisítésre. Így a felügyelet ahelyett, hogy pénzhez jutna, veszít ezen a dolgon - hangsúlyozta az igazgató.

Barna Sándor elmondta azt is, hogy olyan jellegű jogszabály-módosítást indítványoznak, amely alapján az elhullott állattetemeket csak a közterület-felügyelet gyűjthetné össze, szállíthatná el megsemmisítésre.