Japán üdülőfalu épül a Kiskunságon

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Japán befektetők akarnak üdülőcentrumot kialakítani a Kiskunsági Nemzeti Park közelében fekvő Apajon, a terv valóra váltására a helyi önkormányzattal közösen megalakították az Apajapan Beruházási és Szolgáltató Kft-t - közölte a Pest megyei kisközség polgármestere.

Az összesen 10 hektárnyi, önkormányzati tulajdonban lévő területen épül majd meg, jórészt japán ízlés szerint a központ - mondta Hegedűs Lajosné. A hozzávetően 4 milliárd forintos beruházáshoz a kft. elsősorban Japánban keres tőkeerős befektetőket, akik az itt lévő, jelenleg kihasználatlan hévízforrás hasznosítására meditációs fürdőt építenek, mellette apartman házak szolgálják majd a kényelmet - tette hozzá.

"A japánok szívesen látogatnak Magyarországra, ám a turisták csak rövid időt töltenek nálunk, gyorsan továbbutaznak" - hívta fel a figyelmet a polgármester.

Apajon viszont olyan vonzó idegenforgalmi értékek sokasága lelhető fel, ami a japánok szemében igazi kuriózum, ilyen a közeli Hortobágy végtelen tája, az őshonos állatok, a csend, a lovaglási lehetőség. Mindez együtt - a társaság alapítóinak reményei szerint - egy igazi turistaparadicsommá fejlesztheti a falut - tette hozzá.

Az elképzelés szerint japán nyugdíjasok huzamosabb időt is eltöltenek majd itt, amennyiben kiépül a megfelelő infrastruktúra. Apajon jelenleg 1200-an laknak, a leendő üdülőcentrumban sokan találhatnak itt helyben munkát maguknak. A beruházás várhatóan a jövő év elején már megindulhat - mondta Hegedűs Lajosné.