Szaniszló Mihály, az IEF elnöke kedden elmondta: egyebek között differenciált rendszerhasználati díj és ötödik feszültségdíj bevezetését javasolják.
Az IEF az elmúlt héten felemelte szavát amiatt, hogy értesülése szerint a Magyar Energia Hivatal 2006. január 1-jével 30 százalékkal tervezi felemelni a szabadpiaci fogyasztókat terhelő rendszerhasználati díjat, amely így kilowattóránként 0,8-1 forinttal nőne. A nagyfogyasztókat tömörítő érdekvédelmi szervezet megítélése szerint a díj növelése helyett 20 százalékos csökkentése éppen arra a lakossági fogyasztói árra lenne mérséklő hatással, amely az utóbbi hetekben a politika homlokterébe került. A kormány intenzív tárgyalásokat folytat a hatósági ár visszaállításáról az erőművekkel, amelyeket sok kritika ér a hosszú távú szerződésekben garantált profit miatt is.
Az IEF elnöke, aki sérelmesnek találja, hogy az árak kialakításakor sem a korábbi, sem a jelenlegi kormány eddig érdemben nem vette figyelembe az IEF javaslatait, ötödik napja tart éhségsztrájkot, hogy felhívja a figyelmet erre a helyzetre. Szaniszló Mihály elmondta: az elmúlt napokban sem Gyurcsány Ferenc, sem Orbán Viktor hivatalából nem érkezett válasz akciójára.
Az elnök jelezte: reménykedik abban, hogy a Magyar Energia Hivatalban szerdán sorra kerülő érdekegyeztető fórumon sikerül napirendre venni az IEF javaslatát.