A kedden véget ért FOMC-értekezlet előtt közvetlenül az elemzők mind többen úgy vélték, hogy ebben a ciklusban már csak két, egyenként szintén negyed százalékpontos emelés várható, január 30-én és március 28-án, és azzal a szigorítás egyelőre befejeződik. Vannak azonban borúlátóbb forgatókönyvek is: az európai Fitch Ratings hitelminősítő szerint például a Fed szigorító ciklusa 5 százalék körül tetőzik jövőre. A JP Morgan bankcsoport londoni irodája kissé korábbi előrejelzésében 6 százalékos szinten valószínűsítette a Fed szigorító ciklusának tetőzését 2007-re.
Kedden a szigorítás hamarosabb végét jósló számítgatások kaptak tápot azzal, hogy a Fed emelést bejelentő nyilatkozata szerint "további fokozatos szigorítás lehet szükséges, nagyjából egyensúlyban tartandó a fenntartható gazdasági növekedés és az árstabilitás kockázatait", azonban a közleményből most már hiányzott a korábbi emelések alkalmával szokásos megállapítás arról, hogy a kamatszint "ösztönzi" a gazdasági növekedést.
A szigorító hajlam enyhülésére utalt kedden a FOMC azon megállapítása is, hogy a magas energiaárak és a hurrikánok okozta károk ellenére "a maginfláció viszonylag alacsony maradt az elmúlt hónapokban, és hosszabb távú inflációs várakozások ugyancsak korlátozottak".
A döntés előtt az euró 1,1926 dollár volt Londonban, 0,0024 dollárral olcsóbb a hétfői későinél, a döntés után 1,1980 dollár, 0,0030 dollárral drágább a hétfői későinél, jeléül annak, hogy a piacon erősödött a várakozás: a Fed szigorító ciklusa hamarosan véget ért.
Az utolsó csökkentés 2003. június 25-én volt, negyed százalékponttal 1,00 százalékra, 1958 óta a legalacsonyabbra. Tavaly júniusig az alapkamat változatlan maradt 1,00 százalékon, azóta a mostani a 13-ik negyed százalékpontos emelés volt, az alábbi sorozat után:
2004. június 30.: 1,25 százalék
2004. augusztus 10.: 1,50 százalék
2004. szeptember 21.: 1,75 százalék
2004. november 10.: 2,00 százalék
2004. december 14.: 2,25 százalék
2005. február 2.: 2,50 százalék
2005. március 22.: 2,75 százalék
2005. május 3.: 3,00 százalék
2005. június 30.: 3,25 százalék
2005. augusztus 9.: 3,50 százalék
2005. szeptember 20.: 3,75 százalék
2005. november 1.: 4,00 százalék