A meghívó szerint a tájékoztató témája a Budapest Airport Rt. (BA) privatizációja. Az MTI érdeklődésére az ÁPV Rt.-nél nem kívánták pontosítani a sajtótájékoztató témáját.
Korábban több illetékes is nyilatkozott a szerződés aláírásának várható időpontjáról. Legutóbb Kóka János gazdasági miniszter jelentette ki, hogy az még ezen a héten megtörténhet.
Az ÁPV Rt. Igazgatósága csütörtökön tárgyalta meg a Budapest Airport privatizációjával kapcsolatos szerződéstervezeteket. Akkori közleményében megerősítette múlt heti döntését a privatizációs pályázat eredményéről.
Veres János pénzügyminiszter december 8-án jelentette be, hogy a BA privatizációs pályázatán 464,5 milliárd forintos azonnali tranzakciós ellenértékkel a brit BAA International Ltd. tette a legjobb ajánlatot.
A Ferihegyi nemzetközi repülőteret üzemeltető BA Rt. 75 százaléka mínusz egy szavazat részvényére, a repülőtér 75 évre szóló üzemeltetési jogára és az üzemeléshez megvásárolni szükséges állami tulajdonú eszközökre szóló pályázatra három kötelező érvényű ajánlat érkezett. A győztes BAA üzemelteti mások mellett a londoni Heathrow, Gatwick, Stansted repülőtereket.
A privatizáció során a kormányzat kimondott elvárása volt, hogy lehetőség szerint még az idén hozzájusson a költségvetés a privatizációs ellenértékhez, amelynek túlnyomó részét államadósság törlesztésére kívánják fordítani. A BA privatizációjától azonban nem csak bevételre számít a magyar állam, de arra is, hogy a külföldi befektető biztosítja a lehetőségét annak, hogy Ferihegy regionális légi központtá váljon.