Esett a BUX

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 234,82 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 22.158,63 ponton zárt pénteken.

A 21.945 pontos napi mélypontról délutánra följebb kúszott az index. A vezető részvények közül csak az OTP zárt erősödéssel, a többi papírnak csökkent az árfolyama a csütörtöki záráshoz viszonyítva. A részvénypiac forgalma 21,1 milliárd forintot ért el. A kis és közepes papírok indexe, a BUMIX 28,66 ponttal, 1,49 százalékkal 1.889,77 pontra csökkent.

A nemzetközi trendet követte a BÉT, a főbb európai piacok és a környező országok tőzsdeindexei is estek - mondta Nagy Péter, a HVB Bank Hungary Rt. üzletkötője. A kereskedő kifejtette, hogy a Mol és az E.ON-Ruhrgas megállapodását a gáztranzakció zárásáról negatívan fogadta a piac. Hozzátette, hogy a bejelentés bizonyos részletei rosszabbak, mások jobbak a korábbi ismeretekhez képest, és további tényezők csak később derülnek majd ki. Várakozása szerint a Mol részvények árfolyama volatilisen változhat a jövő héten, ahogy a befektetők kezdik "átrágni" a hírt, és átárazni a pozícióikat.

Az OTP piaccal szembeni erősödése mögött a szakember szerint nem volt vállalati hír, csupán elfogytak azok az eladások, amelyek a korábbi jelentős negatív korrekciót okozták a bankpapír árfolyamában.  Az OTP részvények 7.647 forintot értek záráskor, 99 forinttal, 1,31 százalékkal többet, mint csütörtökön, forgalmuk 7,1 milliárd forint volt.

A Mol 8,2 milliárd forintos forgalomban 640 forintot, több mint 3 százalékot esett, 20.350 forinton fejezte be a kereskedést. A Mol a reggeli bejelentés szerint a Kereskedelem és Tárolás társaságokat 100 százalékát értékesíti az ERI részére 300 millió euróért, az egyes ármódosító tételek hatására a vételár maximum 290 millió euróval növekedhet 2009-ig. A Magyar Telekom papírok árfolyama 20 forinttal, 2 százalékkal 1.000 forintra csökkent, a papírral 1,2 milliárd forint értékben kereskedtek. A Richter 550 forinttal, 1,3 százalékkal gyengült, 41.950 forintra csökkent az árfolyama, forgalma 2,7 milliárd forint volt.Az Egis részvények ára 640 forinttal, 2,6 százalékkal 24.155 forintra csökkent.