A magyarországi együttműködés mellett a Gazprom tárgyal az E.ON-nal annak arról a tervéről is, hogy részesedést szerezzen az orosz Juzsno-Russzkoje olajmező kiaknázásában.
A Mol és az E.ON múlt héten megállapodott, hogy a német cég megveszi magyar partnerétől a Földgázellátó és a Földgáztároló Rt. egészét, valamint a Panrusgaz magyar-orosz kereskedőcégben meglévő 50 százalékos részesedését.
A Panrusgaz fele részének eladásához a Molnak szüksége van a 40 százalékos tulajdonostárs Gazprom beleegyezésére is. A Gazprom azonban kedden közölte, hogy még nem adta áldását az ügyletre, s a kérdés egyelőre megvitatás alatt áll.
A Gazprom még 2004-ben közölte, hogy szeretne bizonyos hányadokat megvásárolni azokból a gázüzletrészekből, amelyek a Moltól az E.ON-hoz kerülnek. A Mol akkor jelezte, hogy nincs kifogása ez ellen, ha két nagy partnere meg tud róla egyezni.
Az E.ON már betársult a Gazprom mellé a Balti-tenger alatt tervezett gázvezeték építésébe. A másik 25 százalékos német társ, a BASF már részesedést kapott a Juzsno-Russzkoje kiaknázásában is, ahol az észak-európai vezeték megtöltésére hivatott gázt kitermelnék. Cserében a BASF növelte a Gazprom-részesedését németországi értékesítő vegyes vállalatukban.
Megfigyelők azt latolgatták, hogy az E.ON - az oroszországi kiaknázásban való részesedés fejében - részt engedhet a Gazpromnak németországi, vagy legalább kelet-közép-európai gázüzletágaiban. Ebben az alkuban esetleg számításba jöhet, hogy az E.ON megosztja a Gazprommal magyarországi szerzeményeit.