BÉT: a nemzetközi trendet meghaladó emelkedés

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 380,01 pontos emelkedéssel, 22499,47 ponton zárt szerdán, a keddi záró értékhez képest ez 1,72 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 41,739 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes papírok indexe, a BUMIX 7,38 ponttal, 0,38 százalékkal 1929,33 pontra emelkedett. A piacot az olajpapír húzta a több, mint 22 milliárd forintot kivevő forgalmával - mondta Horváth Zoltán, a CIB (Közép-Európai Nemzetközi) Bank Rt. üzletkötője. Az alkusz szerint jól teljesítettek a Mol mellett a Richter és a Magyar Telekom is.

Horváth Zoltán szerint a befetetők most kezdik honorálni az olajtársaság gázüzletágának eladását. Az üzletkötő azonban azt sem tartotta kizártnak, hogy a Mol-papírok esetében egyszeri nagyobb vételről volt szó. Így Horváth Zoltán azzal kapcsolatban nem bocsátkozott találgatásokba, hogy a csütörtöki, majdnem 2 százalékos erősödés a következő napokban folytatódik-e. Figyelemre méltónak nevezte, hogy az árfolyamok erősödése meghaladta a nyugat-európai börzék átlagosan 0,5 százalékos emelkedését.

Az OTP részvények 7403 forintot értek záráskor, 37 forinttal, 0,50 százalékkal kevesebbet, mint szerdán, forgalmuk 11,155 milliárd forint volt. A Mol 22,146 milliárd forintos forgalomban 1005 forintot, 4,79 százalékot drágult, 21980 forinton fejezte be a kereskedést. A Magyar Telekom papírok árfolyama 18 forinttal, 1,83 százalékkal, 1001 forintra emelkedett, a papírral 1,614 milliárd forint értékben kereskedtek. A Richter részvényeinek ára 1000 forinttal, 2,43 százalékkal erősödött, 42200 forintra esett, forgalma 3,095 milliárd forint volt.