Magasabb a vártnál az infláció

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bár január hagyományosan az áremelkedések ideje, az idén csak 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a decemberihez képest, köszönhetően a legfelsőbb adókulcs csökkentésének - tette közzé a KSH. Az éves infláció is alacsony lett, mindössze 2,7 százalékkal drágultak a fogyasztási cikkek az egy évvel ezelőttihez képest. Igaz, az elemzők 2,45 százalékot vártak.

Idén januárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,1% volt, 2005. januárhoz viszonyítva pedig 2,7%-kal növekedtek az árak. Az áfa 25%-os kulcsának 20%-ra történő csökkentése (illetve a jövedéki és regisztrációs adó mértékének változtatása) az átlagos árszínvonalat 1,1%-kal mérsékelte – tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. Az áfa csökkentés hatása meghatározóan a ruházkodási termékek, a tartós fogyasztási cikkek, valamint az egyéb cikkek, üzemanyagok és a szolgáltatások egyes csoportjainál volt megfigyelhető.

Drágább a dohány és a szesz

Egy hónap alatt – tavaly decemberhez viszonyítva – az élelmiszerek árai 0,7 százalékkal növekedtek. Növekedett az idényáras élelmiszerek (5,4%), valamint a szalámi, szárazkolbász, sonka (2,0%), a sajt (1,6%), valamint az iskolai étkezés (1,1%) ára. Árcsökkenés volt a gyümölcslé (2,2%), a kávé (1,9%) és a fűszerek, ételízesítők (1,1%) esetében. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 0,2%-kal növekedtek.

A legnagyobb mértékben (1,4%) a szeszes italok, dohányáruk árai emelkedtek. A szolgáltatások átlag feletti, 0,7%-os áremelkedésén belül, a helyi tömegközlekedés díjtételei 8,4%-kal, a tv-előfizetésé 5,4%-kal emelkedtek.

A ruházkodási termékek, a tartós fogyasztási cikkek és az egyéb cikkek, üzemanyagok körében árcsökkenés következett be. Ez utóbbin belül azonban a gyógyszer, gyógyáru 1,2, a üzemanyagárak 0,8%-kal emelkedtek.

Többet fizetünk az energiáért és benzinért

Egy év alatt, 2005. januárhoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben,

3,5%-kal emelkedtek. Ezen belül jelentős szóródás figyelhető meg: az idényáras élelmiszerek 31,9, a tojás 4,9, a munkahelyi előfizetéses és az éttermi étkezés 4,8, az iskolai valamint óvodai, bölcsődei étkezés 4,7 százalékkal drágult. Csökkent viszont az elmúlt 12 hónap alatt a cukor (9,7%), a sertészsiradék (5,4%) valamint a kenyér és a sertéshús (2,4-2,4%) ára.

A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 4,9%-kal, a ruházkodási cikkekért átlagosan 1,6%-kal kellett kevesebbet fizetni, mint tavaly januárban. A szeszes italok, dohányáruk árai az átlagosnál kisebb mértékben (1,5%) emelkedtek. A szolgáltatások átlagot meghaladó, 4,1%-os áremelkedésén belül a szerencsejáték 16,0, a helyi tömegközlekedés 12,4, a csatornadíj 9,9, a szemétszállítás 9,0%-kal drágult.

Az egyéb cikkek, üzemanyagok árnövekedése szintén az átlagosnál magasabb volt (4,0%), ezen belül a járműüzemanyagok 10,3%-kal kerültek többe, mint 2005. januárban. A legnagyobb mértékben a háztartási energia drágult, 4,9%-kal, ezen belül az elektromos energia 6,9, a vezetékes gáz 5,9%-kal növekedett.

Forinterősödés

A forint enyhén erősödésnek indult a inflációs adatok hírére. Az euró jegyzése 250,75/80 forintra mérséklődött a szerda délutáni 250,90/251,00 forintról – írja a távirati iroda. Az erősödést azonban nem csak az inflációs jelentésnek tulajdonítják a kereskedők, szerintük ennél nagyobb hatással van a zloty felértékelődése.