Ugyanakkor a három szolgáltató előfizetőinek száma a tavalyi év során 600 ezerrel 9,32 millióra, a penetráció több mint 6 százalékponttal 92,4 százalékra nőtt - tette hozzá. Hangsúlyozta: az idei évben továbbra is a mobil és vezetékes hívásvégződtetési díjak, valamint a vezetékes piacon tapasztalható regionális különbségek csökkentése a cél. Az árcsökkentés mértékéről azonban nem kívánt adatokat elárulni.
A hatóság tavaly júniusban érvénybe lépett rendelkezése szerint a 2004. decemberi végződtetési díjhoz képest a T-Mobile és a Pannon 10,38 százalékkal, a Vodafone 16,48 százalékkal csökkentette a hálózatába érkező hívások díját. A verseny élénkülését célzó intézkedés nyomán a végződtetési díjak szolgáltatók közötti különbsége a korábbi esetenkénti 40 százalékról 20 százalékra csökkent.
A vezetékes piacon a forgalmi díjak az alternatív szolgáltatók megjelenésével szintén csökkentek, míg az előfizetői díjak szinten maradtak. A hálózaton belül a teljes hangforgalmon belül a közvetítőválasztással bonyolított forgalom aránya tavaly meghaladta a 10 százalékot.
A szélessávú előfizetések száma 65 százalékkal 413 ezerre nőtt, a kábeltelevíziós hálózaton keresztüli szélessávú előfizetésekkel együtt pedig ez a szám 2005 végén az NHH becslései szerint elérte a 600 ezret.
A 100 lakosra jutó előfizetések száma így 6 százalékra nőtt, ami az unióhoz újonnan csatlakozó országok között a legmagasabb szint - jegyezte meg az elnök.
Az NHH idei terveiről szólva az elnök elmondta: céljuk annak elérése, hogy a szolgáltatók alacsonyabb áron kínálják többek között a hurok átengedést és a számhordozást terhelő egyszeri díjakat. Ez várakozásaik szerint további lökést ad a versenynek és az árcsökkentésnek.
A hatóság fogyasztóvédelmi szerepét a tavaly indult, a mobiltarifákat összehasonlítását lehetővé tevő internetes oldal, a Tantusz továbbfejlesztésével erősítik. Első lépésben a szélessávú szolgáltatások összehasonlítását teszik elérhetővé.
Mivel az elektronikus szolgáltatásokhoz egyre inkább tartalomszolgáltatás is kapcsolódik, ezért az NHH az Országos Rádió- és Televízió Testülettel (ORTT) együttműködést kezdeményez.