Ki mond nagyobbat? Az elmúlt hetek politikusaink „bemondásairól” szólt a sajtóban, a gazdaságról alkotott képünket nem szakértők igyekeztek finomítani, csiszolni, hanem a hatalomért egyre etikátlanabb módszerekkel küzdő – jobb híján – a politikából élő exhibicionisták szereplései tematizálták a médiát.
Ami viszont a tényleges számokat, a valós teljesítményeket illeti, a makrogazdaságot érintően nem sok újdonság látott napvilágot, a tőzsdei társaságok gyorsjelentései sem okoztak drámai fordulatot. A politikusokra meg – mint befektető – nem érdemes egyetlen perc figyelmet sem fordítani, amikor gazdasággal kapcsolatos nyilatkozatokat tesznek. És ez a választásokig csak rosszabb lesz.
Ennek ellenére a dollár erősödése meglehetősen korlátos, ami azt jelenti, hogy az 1,185-ös szintet jelentősen nem fogja meghaladni, így ezen szint közelében az euró vásárlása ajánlott. A jelenlegi helyzetben az euróban denominált befektetési alapok közül a Japán és a feltörekvő Távol-Kelet piacaira koncentráló részvény alapok ajánlhatók a kockázatkedvelő befektetőknek, míg a konzervatívabb beállítottságúak az európai kötvény alapokat vásárolhatják, mivel a továbbiakan nem számítunk már hozamemelkedésre.
A hazai piacon nem változott jelentősen a helyzet, sem a deficit számok hatására, sem az inflációs adat megjelenésére. Kisebb mozgások voltak, de alapvetően a 250-252-es szint maradt fent, mint a sáv alja és teteje.
Az irány nélküli piacon a keresztárfolyam elmozdulása nem elegendő arra, hogy a tartott devizák váltásaival jelentős nyereséget lehessen elérni, de stratégiai pozíciók kialakítására továbbra is jó lehetőség kínálkozik. Itt arra gondolunk, hogy a forint jelenlegi szintje a korábbiakhoz hasonlóan még mindig relatív túlértékeltséget mutat, ami arra ad módot és lehetőséget, hogy az idegen devizában denominált pénz- és tőkepiaci instrumentumok vételével jelentős extraprofitra tegyünk szert egy-két éves időtávon. Ajánlásunk tehát nem változott jelentősen, a forinttal szemben az eurót érdemes vásárolni a 250 EUR/HUF szint közelében.
Kötvénypiac. A kötvénypiacon sem volt jelentős változás, de figyelmeztető jelek voltak, ami a jövőre nézve nem túl biztató. Az történt ugyanis, hogy miközben történelmi csúcsok közelében van a külföldiek által birtokolt állampapír állomány, a heti aukciókon a hosszabb papírokat éppen csak lejegyezték a befektetők.
Jól látható, hogy az utóbbi hét összességében változatlan árszinteket hozott, így ajánlásunk sem változott; a rövid 3-6 hónapos kötvények vételét javasoljuk.
A forgalom szintje ugyan csak átlagos volt a héten, de látható, hogy nagyobb profitrealizálás nem indult el, de a nagyobb tőkebeáramlás sem indult még be a hazai részvénypiac irányába.
A továbbiakban – várakozásaink szerint – jelentős növekedés következhet az árakban, mivel a feltörekvő piacok irányába áramló tőke nem csökkent az elmúlt időszakban és várhatóan a későbbiekben sem hagy alább a beáramlás intenzitása.
A – feltételek mellett - vételre ajánlott részvények: Mol (20 000 forintos szintnél), OTP (8000 forint alatt), Egis (30 000 forint körül) Pannonplast (2 300 alatt), Mtelekom (1000 forint alatt).
Állampapír piac:
- állampapírok:
- tartás: 3-6 hónap
- vállalati kötvények: eladás
Nemzetközi részvénypiac:
- EU részvények: vétel
- USA részvények: eladás,
- Orosz részvények: tartás
Hazai részvénypiac:
- Hazai részvények:
- vétel: OTP, Mol, Egis, Pannonplast, Mtelekom
- eladás: Egis
Befektetési alapok:
ingatlan alapok, euróban denominált alapok vétele