Becsaptak minket? |
Az Európai Bizottság Versenytanácsa vizsgálatot indított az Európai Unió területén működő földgáz- és olajcégek ellenőrzése céljából. A szakemberek annak próbálnak a nyomára jutni, hogy a kőolaj árának mozgását nem használták-e fel a földgáz mesterséges drágítására. Tovább a cikkre. |
Molnár László, az Energia Központ Kht. ügyvezető igazgatója szerint az EU-tól eltérően Magyarország továbbra is elsősorban az orosz gáztól függ majd.
Szerinte a stratégiai készletezésen túl a jelenleg 3,4 milliárd köbméter néveleges kapacitású kereskedelmi tárolók kapacitását is érdemes lenne növelni mintegy félmilliárd köbméterrel. A stratégiai tároló egyfajta politikai és kereskedelmi stabilitást ad majd a magyar gázpiacnak, főleg, ha az Európai Unió is részt vállal a finanszírozásban.
Fókuszban az árszabályozás |
A Magyar Energia Hivatal néhány héten belül szakmai vitára bocsátja a gázpiaci modell kialakítására vonatkozó javaslatát, miután 2007 júliusától - uniós szabályoknak megfelelően - minden fogyasztónak szabadon kell tudnia választani a villamosenergia- és a földgáz beszerzésben. A készülő modell a tervek szerint az EU hírközlési gyakorlatával analóg megoldást, a jelentős piaci erőfölénnyel rendelkező cégek szabályozásának lehetőségét javasolja. |
A hazai energia mérlegben - Nyugat-Európához képest - a viszonylag alacsony benzinfelhasználás miatt magas, 40-45 százalék a földgázfelhasználás.
Molnár László szerint az EU-ban, ahol orosz, algériai és norvég földgázt importálnak, a kibontakozást a diverzifikált készletezés jelentheti.
Magyarország a meglévő földgáztároló kapacitásával különleges helyzetben van - tette hozzá.
Új megoldást jelenthet a beszerzésben a cseppfolyós földgáz (LNG), amely globális termékké válva egységesítené a világpiacot. A megfelelő szállítóhajók akár 100 millió köbméter földgázt képesek szállítani, mínusz 160 Celsius-fokon 610-edére összenyomva. Az LNG nagy kockázatot is jelent, de nagyon hatékony technológia - magyarázta Molnár László. Rámutatott: Katar és Algéria már minden energiaipari profitját az LNG terminálok beruházására fordítja.