Az indoklás szerint az elmarasztalt társaság azzal sértette meg a versenyjogot, hogy az ideiglenesen működő vállalkozások, mint például vásározó kereskedők részére biztosított elektromos-áramszolgáltatás nyújtásához szükséges műszaki csatlakozás létrehozásának díját a 2004. március és szeptember közötti időszakban jelentősen megemelte.
A GVH versenytanácsa határozatában rámutatott: egy szolgáltatás magas ára akkor tekinthető jogsértőnek, ha az meghaladja a vállalkozás gazdaságilag indokolt költségei és a befektetés adott szakmát jellemző kockázatával arányban álló hozam alapján adódó tisztességes nyereség összegét.
A versenyhatóság a bírság kiszabásánál enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a cég önként felhagyott jogellenes tevékenységével.