"Közgazdálkodj okosan" játékot tartott az MNB

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Idén első alkalommal rendezett országos középiskolai vetélkedő sorozatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a "Monetary - közgazdálkodj okosan" háromfordulós internetes és helyszíni versengésben az egymillió forintos fődíjat a Győrből érkezett "Agyoncsapat" vihette haza - közölte az MNB pénteken.

 A Magyar Nemzeti Bank vállalt célja, hogy törvényben rögzített alapfeladatai mellett közelebb hozza az intézményt az emberekhez, megértesse és elfogadtassa a jegybank működését, a monetáris politika mozgatórugóit, egyben növelje a nagyközönség pénzügyi tájékozottságát - közölte az MNB, amely évek óta szervez különösen a diákságnak szóló, a pénzügyi kultúra fejlesztésére irányuló programokat, amelyet idén a Monetary-vetélkedővel gazdagított.

A vetélkedő 2006 januárjában indult, és a csapatok három fordulón keresztül juthattak el a döntőbe. Egy az MNB-ről szóló dolgozat és internetes selejtezők után az elődöntők Győrött, Pécsett, Budapesten, Debrecenben és Szegeden zajlottak. A játékos vetélkedőben több mint ezer, 17-18 éves diák vett részt. 

A selejtezők célja az MNB küldetésével kapcsolatos alapvető tudás "tesztelése", illetve az önálló gondolkodásra ösztönzés volt. Az elődöntők során a csapatoknak a monetáris politikával, a pénzügyekkel és a gazdasággal kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk, illetve gyorsasági kvízjátékban mérték össze tudásukat. 

A játék harmadik fordulója, s egyben a döntője egy, a monetáris politika mechanizmusát bemutató szimulációs feladat, ennek kommunikációja és kérdések alapján a döntés megvédése volt.

A végső megmérettetésre a paksi Energetikai Szakközépiskolából, a szegedi Kőrösy József Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskolából, a győri Révai Miklós Gimnáziumból, a váci Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnáziumból és az egri Neumann János Középiskolából érkezett versenyzők kvalifikálták magukat. 

Közülük a legjobbnak a Győrből érkezett "Agyoncsapat" bizonyult. A csapat tagjai Vida Nikolett Dalma, Bencze Zsolt, Csató László, Pongrácz Bálint voltak, akik a Révai Miklós Gimnáziumban tanulnak, s akiket tanáruk, Boros Tamás készített fel. Második helyen az egri "Fej vagy írás" csapat, harmadik helyen a szegedi "Közgarázd-ászok", negyediken a paksi "freelance", míg ötödik helyen a váci "Boronkay" végzett.

Az első három helyezett csapat jelentős pénzjutalomban részesült, 1 millió, 750 ezer, és 500 ezer forintot vihettek haza, míg a döntőben helyezést el nem érő két csapat 250 ezer és 100 ezer forintot kapott. Az első öt helyezett csapaton kívül díjakban részesültek azok a csapatok is, amelyek bár nem jutottak el a döntőig, az elődöntőkben átlagon felül teljesítettek.