A 3 milliárd forintos hitel azután került a GTV Rt.számlájára, hogy először Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, majd Veres János pénzügyminiszter is aláírta a garanciavállalásról szóló dokumentumokat - közölte Timár Gyula.
A GTV igazgatóságának elnöke hozzátette: az összeget a 9 tagból álló bankkonzorcium folyósította, amelynek tagjai az MKB Bank, a Magyar Fejlesztési Bank, a Commerzbank, az Eximbank, a K and H Bank, a KDB Bank, az OTP Bank, a Raiffeisen Bank és az IC Bank.
A hitel futamidejéről Timár Gyula elmondta: a banki konzorciummal kötött megállapodás szerint május 31-ig tart a moratórium, ezután újra kell tárgyalni a feltételeket mind a kormányzattal, mind a hitelezőkkel.
"A kölcsön segítségével megkezdődik a Transelektro csoport reorganizációja, amelynek célja, hogy kisebb költséggel, azaz kisebb rezsivel működjön a cégcsoport" - fogalmazott az igazgatóság elnöke. Az igazgatóság jövő heti ülésén kerül napirendre a gyorsítani kívánt reorganizáció ütemterve - fűzte hozzá.
Arra a kérdésre, hogy a szállítóknak milyen összeggel tartozik a cégcsoport, Timár Gyula nem kívánt válaszolni, megjegyezve, hogy a március végével lejárt tartozások összegzése most folyik.
A GTV Zrt. igazgatósága március 28-án mentette fel Hónig Péter elnök-vezérigazgatót, és választotta meg a testület elnökének Timár Gyulát, majd Sarlós Tibor vezérigazgató-helyettest bízta meg a vezérigazgatói teendőkkel.
A múlt év végén likviditási válságba került Transelektro csoportban, pontosabban a Transelektro Management Vagyonkezelő Kft.-ben február végén szerzett 48 százalékos tulajdonrészt a Vegyépszer, s így tulajdonostársaival, a Közgép Rt.-vel és a Resonator Kft.-vel együttesen 76,7 százalékos részesedése van, miközben a korábbi főtulajdonos Székely Péter 23,3 százalékkal
rendelkezik.