Továbbra sem kedvező a környezet a forint alapú befektetésekhez. Jelentős tőkekiáramlás továbbra sincs, de ez csak annak köszönhető, hogy a feltörekvő piacok világviszonylatban jól teljesítenek ismét. A távol-keleti és az eurázsiai térség ismét erőre kapott, de a kelet-európai befektetési környezet is kedvezőnek tekinthető. A hazai piaci viszonyok közepette ez csak a részvénypiacon hozott némi emelkedést, de a kötvények hozamai tovább emelkedtek.
A kormány a költségvetés hiányszámait a megszokottól eltérően közli, ami nagyfokú bizonytalanságot eredményez, súlyosbítva ezzel a választások miatt kialakult egyébként is nehezen elemezhető helyzetet. A mai állapotok közt nem látunk jó lehetőségeket a hazai piacon, így nem marad más, mint a kivárás. Ez vonatkozik a devizapozíciókra is, hiszen a mai forintárfolyam mellett nem tanácsos idegen devizára váltani befektetéseinket.
Devizapiac. Az EUR/USD keresztárfolyam – egy kisebb kitérő után – visszatért az 1,22 szint alá, tehát jelentős változás nem történt.
Bár február vége óta a dollár gyengülésének lehetünk szemtanúi, ez a gyengülés még nem drámai mértékű és rövid – egy hetes – időtávon inkább átmeneti erősödés várható. Itt euróra váltani a befektetéseinket 1,21-es keresztárfolyamnál célszerű és az így kapott eurót távol-kelet, illetve eurázsiai értékpapírokba célszerű befektetni ismét.
Ami a forint árfolyamát illeti, meglehetősen pesszimista piacon gyengülést láthatunk, ami annak tudható be, hogy a makrogazdasági gondok (hiány, egyensúly) mellett a politikai kockázatok is jelentős mértékben növekedtek azzal, hogy a választási kampány során elhangzó programok egyike sem foglalkozik a gazdasági folyamatok helyes útra való terelésével, így nem feltétlenül biztosított, hogy a költségvetési számok teljesüljenek 2006-ban.
Ma az mondható el, hogy a forintot érdemes eladni euró ellenében, de csak a 265-ös EUR/HUF szintnél erősebb forintárfolyam esetén. Itt is a távol-kelet és az eurázsiai térség lehet a befektetési célpont.
Kötvénypiac. A hazai kötvénypiac – igazodva a nemzetközi trendekhez – nem igazán örvendeztette meg a befektetőket. A hozamok emelkedtek a hozamgörbe teljes hosszán, kivéve a legrövidebb futamidőket.
Az egy hónappal ezelőtti – éves mélypontot jelentő – szinthez mérten 40-50 bázispontos hozamemelkedés nem drámai szintű, de a hosszabb futamidők esetén már jelentős veszteségeket okoz a befektetőknek.
A rövid lejáratok (egy évnél rövidebb futamidők) hozamai nem változtak, így tartásuk nem jelentett különösebb kockázatot. A továbbiakra nézve azt látjuk, hogy még mindig nincs itt az ideje a hosszabb futamidők vételének, így továbbra is az éven belüli lejáratok vételét javasoljuk, mint a kivárás megfelelő eszközét.
Részvény piac. Egyedül a részvénypiac tudott felmutatni pozitív teljesítményt, mivel a csütörtöki nagy emelkedés pozitív irányba mozdította ki a korábban egyre beszűkültebb szintek közt mozgó indexet. Technikai megközelítésben nem látható különösebb akadálya a további emelkedésnek, hacsak az nem, hogy a hazai piac általános megítélése az utóbbi időben látványosan romlik. A forgalmi adatok is az emelkedés irányába mutatnak, mivel a növekvő indexérték növekvő forgalom mellett következett be.
Persze nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy közben a forint árfolyama jelentősen gyengült a vezető devizákkal szemben, így a külföldi befektetők hazai devizában mérhető hozama jelentősen alacsonyabb, mint a BÉT részvények árainak emelkedése. Ezen körülmények között ajánlásunk nem változott, mivel a bizonytalanság fokozódott az utóbbi időben és mérséklődése a jövő héten sem várható. Ajánlásunk tehát ezúttal: a kivárás!
Állampapír piac:
- állampapírok:
- vétel: max. 1 év
- vállalati kötvények: eladás
Nemzetközi részvénypiac:
- EU részvények: tartás
- USA részvények: eladás
- Orosz részvények: tartás
Hazai részvénypiac:
- Hazai részvények: kivárás
Befektetési alapok:
ingatlan alapok, euróban denominált alapok vétele