Történelmi csúcson zárt a BUX

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 416,29 pontos emelkedéssel, 24434,05 ponton zárt szerdán. Ez utóbbi új történelmi csúcs. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,73 százalékos erősödés.

A részvénypiac forgalma zárásra 23,009 milliárd forintot ért el. A forgalom döntő hányadát a Mol és az OTP adta. A vezető papírok erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva, a Mol árfolyama történelmi csúcsot ért el. 

Horváth Zoltán, a CIB (Közép-Európai Nemzetközi) Bank Rt. üzletkötője kiemelte a Mol-papír teljesítményét, amely az emelkedő olajár miatt történelmi csúcsot ért el a nap folyamán. Úgy vélte: az USA-ban a központi bank szerepét betöltő FED-nél az elemzők szerint a kamatemelések végére értek, így a feltörekvő piacokra nehezedő nyomás enyhül, aminek eredményeként azok ismét előtérbe kerülhetnek. Ebből pedig a magyar piac is profitálhat. Ennek elő jelei az üzletkötő szerint most mutatkoztak meg.

A Mol árfolyama 395 forinttal, 1,56 százalékkal emelkedett, a papír 25795 forinton - új történelmi csúcson - zárt, forgalma meghaladta a 7,7 milliárd forintot. Az OTP árfolyama 10,7 milliárd forintos forgalomban 250 forinttal, 3,28 százalékkal 7.870 forintra erősödött.

A Richter ára 385 forinttal, 0,85 százalékkal volt magasabb, mint a keddi záráskor, a papír 45.585 forinton zárt, forgalma mintegy 0,77 milliárd forint volt. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal 0,53 százalékkal 953 forintra emelkedett, 1,32 milliárd forintos forgalomban.

Az Egis papírjaival mintegy 0,66 milliárd forint értékben kereskedtek, áruk 20 forinttal, 0,06 százalékkal 34120 forintra nőtt. A BUMIX 21,88 ponttal, 0,97 százalékkal 2287,04 pontra emelkedett.