A Hajógyári-sziget déli részén, az egykori gyár területén a beruházó szállodát, konferenciaközpontot, apartmanokat, kaszinót, wellnessközpontot valamint sportpályákat építhet. A programban a beruházó 14,5 milliárd forint értékű közcélú fejlesztést is vállalt, így a többi közt árvízvédelmi létesítményeket épít és elvégezteti a Hadrianus palota régészeti feltárását. A fejlesztés nem érinti a nyaranta megrendezett "diáksziget" területét.
A Fidesz és a MIÉP nem támogatta az előterjesztés elfogadását. Szálka Miklós (Fidesz) szerint a koncepció idegenforgalmi szempontból elhibázott, továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy a beruházás a térség közlekedésére is kihat. Utalt arra, hogy a 3500 személyes konferenciaközpontba érkezők óriási forgalmat jelentenek majd a jelenleg sem megfelelő úthálózaton.
Rusznák Imre (MSZP) ugyanakkor éppen a program "rendkívüli" turisztikai jelentőségére hívta fel a figyelmet, valamint arra, hogy a beruházás munkahelyeket teremt.
A MIÉP szünetet kért és rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze, mert mint mondták, Schiffer János (MSZP) főpolgármester-helyettes nem adott nekik szót a vitában. Zsinka László frakcióvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a terv az örökségvédelmi törvénybe ütközik, mert a sziget nagy része régészeti védettség alatt áll.
Fővárosi Közgyűlés: rábólintottak a Hajógyári-sziget átalakítására
Utolsó frissítés:
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén egyetértett az óbudai önkormányzat Hajógyári-szigetre vonatkozó szabályozási tervével. Ezzel a főváros zöld utat adott a 400 milliárd forint összértékű magánbefektetői beruházás megvalósítására.