Kedden az emelkedést a nyersanyagipari részvények vezették, de szerdán ismét olcsóbbodtak a nyersanyagok, és a kőolaj ára is esett, így az érdekelt cégek szerdán ismét vesztettek a tőzsdéken. A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója szerda reggel 0,9 százalékos veszteséggel 1290,61 pontra csökkent. Kedden, 2,4 százalékos nyereséggel, 1302,02 ponton végzett. Jelenleg a tavaly év végi értéke alatt van. Május 8-án napközben, 1407,08 ponton, új napközi csúcsot ért el 2001. július óta, akkor 10 százalékkal jobb volt, mint az év végén. Tavaly 22,6 százalékkal emelkedett, öt éven belül a legnagyobb mértékben.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 több mint 68 pontos veszteséggel nyitott szerdán, és nyitás után háromnegyed órával 41,0 pontos, azaz 0,72 százalékos veszteségnél járt. Az FTSE-100 kedden 5678,7 ponton zárt, 146,0 pontos, azaz 2,64 százalékos nyereséggel, 1,07 százalékkal magasabban, mint az év végén. Hétfőn 124,7 pontot, azaz 2,20 százalékot vesztett. A múlt héten 254,7 pontot, azaz 4,31 százalékot vesztett, az előző héten 179,6 pontot, azaz 2,95 százalékot vesztett. Tavaly 16,71 százalékot nyert, 2004-ben 7,54 százalékot nyert, 2003-ban 13,62 százalékot nyert, háromévi visszaesés után először volt éves nyeresége, 2002-ben 24,2 százalékot vesztett.
A frankfurti irányadó mutató, a DAX-30 több mint 42 pontos veszteséggel indult, és nyitás után háromnegyed órával 55,82 pontos, azaz 0,98 százalékos veszteségnél tartott. A DAX-30 kedden 132,25 pontos, azaz 2,38 százalékos nyereséggel 5678,49 ponton zárt, 5,00 százalékkal az év végi értéke fölött. Hétfőn 126,04 pontot, azaz 2,22 százalékot vesztett. A múlt héten 244,00 pontot, azaz 4,12 százalékot vesztett, az előző héten 197,01 pontot, azaz 3,22 százalékot vesztett. Tavaly 27,07 százalékot nyert, 2004-ben 7,34 százalékot nyert, 2003-ban 37,08 százalékot nyert, 2002-ben 43,94 százalékot vesztett a DAX-30.
Párizsban a CAC-40 több mint 44 pontos veszteséggel kezdett, és nyitás után háromnegyed órával 43,68 pontos, azaz 0,89 százalékos veszteségben volt. Kedden 118,03 ponttal, azaz 2,45 százalékkal 4931,53 pontra emelkedett, 4,59 százalékkal haladva meg a tavaly év végi értékét. Hétfőn 131,07 pontot, azaz 2,65 százalékot vesztett.