"A forintot érintő inkubátorhatás a végéhez közeledik" – fogalmazott egy szakember, összefoglalva azokat a piaci reakciókat, amelyeket a kormányprogram délelőtt megkezdett vitájában Gyurcsány Ferenc által elmondottak váltottak ki.
Az is némi zavart okozott, hogy a külföldi hírügynökségek tévesen idézték a kormányfői bejelentést. A 8 százalékos GDP-arányos hiányt előbb a megszorító intézkedések nélkül, majd pontosítás után a megszorító intézkedések után helyezték kilátásba.
A pontosítás után egyértelműen gyengülni kezdett a forint, az eurót a reggeli 262,40/50 forintnál délben csaknem két forinttal jegyezték magasabban, fél egy tájban 264,20/40 forinton állt a jegyzés. Az államkötvény aukciót még nem befolyásolták a parlamenti információk, de a másodpiacon egyértelmű eladási hullám indult el, a hozamszintek az egy évnél hosszabb lejáratokon 10-15 bázisponttal emelkedtek.
A piaci szereplők megvárják ugyan az intézkedési csomag pontosítását, de a jelenlegi jelzések egyértelműen arra utalnak, hogy a mostani információk alapján csalódottak az intézkedésekben.