A részvénypiac forgalma megközelítette a 25 milliárd forintot, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A tőzsdei cégek közül csütörtökön a Richter, a Démász és a Zwack ismertette elsőként a második negyedévi gyorsjelentéseit.
Donáth Gergely, a Concorde Értékpapír Rt. üzletkötője a Richter esetében kiemelte, hogy a konszenzus felett 20 százalékkal teljesítő gyógyszergyári papír további emelkedése várható, annak ellenére, hogy a kiszivárgott jó hírek alapján már napok óta erősödött a papír árfolyama. Reggel a kereskedés motorjává vált a Richter, és elérte a lélektani határnak számító 45 ezer forintos árfolyamot. A szakember a vállalati eredmény alapján 47-48 ezer forintos árfolyamot vár a Richtertől a közeli napokban. Donáth Gergely szerint a Molt elsősorban tengerentúli szektortársak vásárolták. Kedvező hír volt a befektetők számára, hogy a Mol az osztrák Rossi Beteiligungs GmbH-val közösen biodízel üzem létesítését jelentette be Komáromban.
Az OTP esetében a kivárás jellemzi a befektetői magatartást, a kereskedő szerint az akvizíció sorozat miatt a banki papír még sokáig alulértékelt maradhat. Délutánra a szerdai gyengülés után korrigáló amerikai tőzsde is pozitívan befolyásolta Európa börzéit, így a budapestit is. A tengeren túlon várhatóan pénteken is kitart a lendület, ami továbbra is muníciót ad BÉT-nek - mondta a szakember.
Csütörtökön a Mol 10,9 milliárd forintos forgalomban 700 forinttal, 3,07 százalékkal 23500 forintra drágult.
Az OTP 20 forinttal, 0,33 százalékkal 6.170 forintra nőtt, forgalma 6,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,3 milliárd forintos forgalomban 20 forinttal, 2,33 százalékkal 880 forintra nőtt.
A Richter 45.000 forinton fejezte be a kereskedést, ez 100 forinttal, 0,22 százalékkal magasabb az előző napi zárásnál. A papír forgalma 4,4 milliárd forint volt.
Szektortársa, az Egis 0,9 milliárd forintos forgalom mellett 455 forinttal, 1,59 százalékkal 29.010 forintra erősödött.
A BUMIX 24,91 pontos emelkedéssel 2104,05 ponton fejezte be a kereskedést, a szerdai záráshoz képest ez 1,20 százalékos erősödés.
A határidős gabonapiacon a búza egy, a takarmánybúza kettő, míg a takarmánykukorica három lejárata erősödött. A takarmányárpa és a napraforgó elszámolóára valamennyi határidőre változatlan maradt.
A búza augusztusra változatlanul 26.800 forinton zárt, szeptemberi jegyzése 200 forinttal 27.500 forintra emelkedett, míg a decemberi lejárat 27.600 forint maradt.
A takarmánybúza jövő márciusi és májusi elszámolóára 800 forinttal emelkedett, egyaránt 27.300 forintra.
A takarmánykukorica novemberi ára 200 forinttal 27.800 forintra nőtt, a jövő márciusi és májusi 700-700 forinttal 29.000 forintra emelkedett. Az idén szeptemberi elszámolóár 29.100 forint maradt.
Az arany unciája a decemberit kivéve valamennyi lejáratra drágult: az augusztusi 24,60 dollárral 639,40, az októberi 24,90 dollárral 645,20, míg a jövő júniusi 25,80 dollárral 669,20 dollárra. A decemberi 636 dollár maradt.