A Centrica – a British Gas anyavállalata – bejelentette, hogy szeptembertől 12,4 százalékkal emelkedik az általa szolgáltatott lakossági földgáz ára; a cég 9,4 százalékkal emeli kiskereskedelmi áramárait is.
A vállalat közölte, hogy az elmúlt két üzleti félévében összesen csaknem 220 millió fontot (90 milliárd forint) - ebből az idei első félévben 143 millió fontot - vesztett a lakossági földgázpiacon a nagykereskedelmi árak meredek emelkedése miatt.
Az idei első félévi veszteség a legnagyobb, amelyet a Centrica időarányosan eddig elszenvedett, annak ellenére, hogy cégnek ez lesz a második hasonló mértékű lakossági áremelése az elmúlt 12 hónapban.
Nem hivatalos számítások szerint a British Gas hálózatába bekapcsolt 17 millió brit háztartás átlagos éves gázköltsége a jelenlegi 620 fontról (250 ezer forint) 700 fontra (280 ezer forint) emelkedik.
Nagy-Britanniában teljesen liberalizált a lakossági energiapiac, amelyen számos cég jelen van, de az utóbbi hónapokban mindegyikük alaposan emelte árait. Az EDF Energy például éppen a hét elején jelentette be, hogy már a jövő héttől 19 százalékkal drágítja az általa szolgáltatott lakossági földgázt.