A múlt évben kapta meg a kormánytól ingyenes hasznosításra a 450 hektáros repülőteret Veszprém és Szentkirályszabadja önkormányzata - Dióssy László, Veszprém polgármestere. Az értékesítésre kiírt pályázat először sikertelen volt, majd másodjára két pályázó közül a legjobb ajánlatot tevő olasz céget választotta együttes ülésén a két település képviselő-testülete.
Szerződésben rögzítették, hogy a területen két éven belül nemzetközi polgári és kereskedelmi repülőtérnek kell működnie, ahol viszont - tekintettel a lakossági érdekekre - 22 órától 6 óráig szüneteltetni kell majd a repüléseket. Dióssy László közlése szerint a vételárat szeptember 18-ig kell a vevőnek átutalnia, s az összegből fele-fele arányban részesedik Veszprém és Szentkirályszabadja önkormányzata.
Mario Gorla, az olasz cég vezérigazgatója hangsúlyozta: azért döntöttek a repülőtér megvásárlása mellett, mert Veszprém megye és a Balaton térsége fejlődőképes, gazdaságilag frekventált terület. Fontos volt számukra az is, hogy a repülőtér közvetlen közelében halad el a 8-as számú főközlekedési útvonal, amely autópályává fejlesztve - Budapest elkerülésével - összeköti majd Ausztriát Erdéllyel.
A két önkormányzattal ezután is maximálisan együtt fognak működni, s velük egyeztetve igen jelentős fejlesztési projektet dolgoznak ki - mondta az olasz cégvezető, hozzátéve, számos új munkahelyet is teremtenek majd, ugyanis a repülőtéren kívül még logisztikai központot, valamint ipari és tudományos parkot is létesítenek.
Rodolfo Vezzelli, az Italia Progetti SRL által Forli városában működtett repülőtér vezérigazgatója elmondta: két év múlva az uniós biztonsági előírásoknak megfelelően fog működni a repülőtér, amelyen az elkövetkező öt év alatt összesen 100 millió eurós fejlesztést valósítanak majd meg.
Több mint egymilliárdért kelt el a szentkirályszabadjai reptér
Utolsó frissítés:
Egymilliárd 310 millió forintért vette meg egy olasz szakmai befektető a szentkirályszabadjai volt katonai repülőteret; az adásvételi szerződést csütörtökön írta alá a helyszínen Veszprém és Szentkirályszabadja polgármestere, valamint a vevő, az Italia Progetti SRL vezérigazgatója.