A pénteken közzétett nem konszolidált, magyar számviteli szabályok (MSZSZ) alapján készült tőzsdei gyorsjelentés szerint a bank mérlegfőösszege egy év alatt 11,4 százalékkal bővült és június végén 1.794 milliárd forintot tett ki.
Az eredmény összetevői közül a nettó kamatbevétel a tavalyi első félévihez képest 28,7 százalékkal, 25,6 milliárd forintra emelkedett, míg az általános igazgatási költségek összege 19,2 százalékkal, 17,6 milliárd forintra nőtt.
A követelések után elszámolt nettó értékvesztés és a jövőbeni kötelezettségekre képzett kockázati céltartalék 9,2 milliárd forinttal rontotta a bank eredményét, a tavalyi első félévi összeg 2,3-szorosával.
A szokásos üzleti tevékenység eredménye így 21,9 százalékkal, 7,543 milliárd forintra, az adózás előtti profit pedig 29,2 százalékkal, 6,881 milliárd forintra mérséklődött.
Az első félévben végrehajtott két tőkeemelésnek köszönhetően a hitelintézet jegyzett tőkéje 930 millió forinttal - 12,451 milliárd forintra -, tőketartaléka pedig 27,711 milliárd forinttal, 38,335 milliárd forintra gyarapodott az egy évvel korábbihoz képest.
A BayernLB csoporthoz tartozó hitelintézet ügyfélhiteleinek állománya a gyorsjelentés szerint éves szinten 16,9 százalékkal - a mérlegfőösszegnél gyorsabb ütemben - bővült és június végén 1.340 milliárd forintra rúgott. Az ügyfélbetétek állománya egy év alatt 14 százalékkal 909 milliárd forintra gyarapodott.