Szerdán tovább gyengült a forint a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy tájban 275,20/30 forinton jegyezték, szemben a keddi 274,50/60-as árfolyammal. A forint 25 bázisponttal 2,52 százalékra gyengült a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
A kereskedők szerint az amerikai fogyasztói árindex délutáni közzétételéig folyamatosan gyengült a forint, napi mélypontját a 276,80 forint/eurónál érte el. Innen a vártnál kedvezőbb amerikai inflációs adat mozdította ki, mivel az amerikai kamatemelési várakozás mérséklődésével enyhült a feltörekvő piacokra nehezedő nyomás is. Az adat megjelenése után a forint 275,20/30 forintig erősödött.
A kereskedők elmondása szerint a nap folyamán jelentős forgalomban 274-276,80 forint között ingadozott euró árfolyama. A dollár is széles sávban, 214,10 és 216,30 forint között ingadozott, délután 214,10/30 forinton kereskedtek vele, szemben a kedd délutáni 214,70/80 forintos árfolyammal.
A forintpiacon az overnight és a tomnext kamat 5-10 bázisponttal 6,75/85 százalékra mérséklődött, a hosszabb lejáratokon passzív maradt a piac. Az állampapírok másodpiacán a nap első felében mintegy 5-10 bázisponttal emelkedtek a hozamok, az amerikai inflációs mutató közzététele után élénkülő vásárlói érdeklődés hatására viszont gyakorlatilag az előző napi benchmarkok közelébe kerültek a referenciahozamok. Ez kedvező hír lehet a 2009/F államkötvény csütörtöki aukciója előtt, amelyre 75 milliárd forintnyit ajánlott fel az Államadósság Kezelő Központ. Szerdán nem változott a 8,15 százalékos másodpiaci referenciahozam a három éves lejáraton.